Skip to content

„Mindjárt összeköltözöm a feleségeddel” – szívszorító emléket osztott meg Cserhalmi György felesége elvesztéséről és Esterházy Péterről

Kilenc éve veszítette el párját.

Cserhalmi György ritkán mesél magánéletéről, most azonban őszintén beszélt felesége elvesztéséről és saját súlyos betegségérő, amit a Blikk szemlézett. Mint a beszélgetésben a színész elmondta, amikor párjánál kiderült a daganat, „egy éven át semmit nem csináltam, csak őt ápoltam”, és bár az asszony elvesztése kilenc éve történt, a fájdalom nem enyhült. „Mielőtt Erzsi elment, éjszaka fogtam a kezét, és akkor azt mondta nekem: ‘maradj, mert rád még szükség van’” – idézte fel meghatottan.

„Most lesz kilenc éve, hogy március 14-én, hajnalban fél 5-kor elment. Nyelőcsőrákja volt, ami aztán átterjedt mindenhová” – idézte fel felesége halálát Cserhalmi György. Bár tragikus időszak volt, mégis maradt benne valami különös szépség: „A Kékgolyóban feküdt a nyolcas pavilon harmadik emeletén, szemben vele Esterházy Péter. Amikor mentem hozzá, Péter azt mondta: mindjárt összeköltözöm a feleségeddel. Nevettem, mert ő már nem a szobára, hanem az odafentire gondolt.”

A színművész arról is mesélt, hogy később ő maga is rákos lett – mintha választ kapott volna a kérdésére: „Nagyon kíváncsi voltam, hogyan tudta ilyen marha elegánsan végigcsinálni ezt az egészet.” A betegségét súlyos műtétek és kemoterápia követték, de végül felépült. „Ebből nem illik életben maradni, de máshogy döntöttek odafent” – fogalmazott. Hozzátette: jelenleg jól van, és utoljára így nyilatkozott orvosa az állapotáról: „Pimasz módon nagyon szép ez a vérkép.”



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2025.03.22. 20:54

    Hát én is átéltem januártól a daganat miatti fertelmes vizsgálatát a megyének, várva a szövettanra, hogy jóindulatúak voltak-e. És már teljesen lebontotta a miskolci elmeosztály Gór Nagy Mária 1986-os csapásának kezdetével a szám belső szerkezetét. Most éppen a lelassulók miatt áldoznak, ennek soha nem lesz vége azok helyett, amiknek 1995-ben jött el végük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük