A közigazgatásból a honvédelembe. Mi történik a kézigránátos kiképzésen?

Olyan képzésben vesznek részt, amelynek köszönhetően betekintést nyernek egy honvéd életébe és feladataiba, a mai napon pedig önmaguk is megtapasztalhatják, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézni a Magyar Honvédségben” – mondta a kormányzati igazgatási tisztviselők honvédelmi alapkiképzésén Antal László dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnöke, március 24-én, Csobánkán. Készítették: Draveczki-Ury Ádám, Magyari Dávid, Petróczy Levente, Szabó János.

 

Mi történik a kézigránátos kiképzésen?

Egy forrásunktól megtudtuk, hogy a jelentkezők orvosi és pszichológiai vizsgálat után vettek részt a képzésen, aminek része az éles kézigránátos gyakorlat is. Ez a gyakorlat párban történik, a kiképzés alatt álló személlyel van egy katonai kiképző is. A gyakorlat előtt elméleti oktatáson vesznek részt, itt olyan gyakorlati példák is elhangzanak, hogy ha kicsúszna az ember kezéből a gránát, soha nem szabad utána nyúlni, mert leginkább ez vezethet balesethez. Éles kézigránáttal csak olyan dobhat, aki már alkalmassági vizsgán megfelelt, és a kiképzők szerint elég felkészült és fegyelmezett a feladat végrehajtásához.

A gyakorlat támadó gránáttal folyik. A védekező gránátot általában fedett helyről, harcárokból vetik be, a nyíltan elhelyezkedő ellenséget nagy területet beterítő repeszekkel semmisítve meg. Az úgynevezett ölőhatár 12 méter sugarú kör, a sebesítő határ pedig 60 méter sugarú kör. A támadó gránátnál nincs repeszhatás, és kisebb területen is pusztít, a 96M NF támadó kézigránátnál az ölőhatár 2 méter sugarú kör, a sebesítő határ 15 méter sugarú kör.

A gránátdobáshoz külön kijelölt gyakorlótér van. Ez egy keskeny, szűk vasbeton dobó- és lövészárok. Itt kell kibiztosítani a gránátot, majd a dobásra felszólító parancs után a dobó kézzel tartva a gránátot, a másikkal el kell távolítani a biztosító sasszeget, majd elhajítani a gránátot.

Ha az ember elengedi a „kanalat”, utána van 3-4 másodperc (hivatalosan 3,2-4,2 között) a robbanásig. A kiképző, aki ilyenkor a dobóért felelős, nagyjából 1 méteres távolságban tartózkodik, és figyeli, minden rendben történik-e. Ha bármilyen rendellenességet tapasztal, közbelép és kimenekíti a kiképzendőt a dobóállásból.

A vizsgálat végéig felfüggesztik a programot

A Magyar Honvédségben minden kézigránáttal folytatott tevékenységet felfüggesztettek, amíg pontosan nem tisztázódik, hogy miért robbant fel és okozott tragikusan súlyos sérülést a gránát pénteken, amelynek oka pillanatnyi elbizonytalanodás vagy akár a kézigránát műszaki hibája is lehet – közölte a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója szombaton.

A vizsgálat a rendőrség és a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség, valamint a Honvédelmi Minisztérium hatósági főosztályának balesetvizsgáló szolgálata bevonásával zajlik. Ez hivatott kideríteni és tisztázni a baleset körülményeit, és ennek részeként ellenőrizni kell minden gránátszériát.

A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium mély együttérzését fejezte ki a szörnyű baleset kapcsán. A törzsigazgató közölte, hogy a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a katona pszichológusok mindenben segítik a sérülteket és családjukat.

A balesetről és a kiképzés részleteiről kérdéseket küldtünk a Honvédelmi Minisztériumnak, többek között azt szerettük volna megtudni, hogy milyen kormánytisztviselők vettek részt a képzésen, részt vesznek-e azokon minisztériumok munkatársai, kormányablakban dolgozók; miért gyakorlatoznak éles robbanószerrel kormánytisztviselők; tettek-e büntetőfeljelentést az ügyben.