
Fotó. Miskolci politikusok. Archív
Az avasi lakótelepen is sok az önkormányzati bérlakás
Fotó: BOON
Az önkormányzati törvény rendelkezése értelmében a lakásgazdálkodás helyi önkormányzati feladat. A helyi önkormányzatok tulajdona nemzeti vagyon, amelynek alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása. A lakásállomány az önkormányzatok jelentős értékű vagyoneleme, értékének védelme nemzeti érdek, hasznosítása egyfelől szociális célokat szolgál, másfelől az önkormányzati bevételeken keresztül hatással van az önkormányzat költségvetésére. A bérlakás helyzet 218. és 2023. közötti időszakának ellenőrzésével az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felhívja a figyelmet a lakásállomány tervszerű, célszerű hasznosításának szükségességére.
Forrás: MW
A megyei jogú városok közül az ÁSZ Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatát, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatát és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatát választotta ki. A vizsgálat – más dolgok mellett – megállapította, hogy Miskolcon az önkormányzat vagyonhasznosításból származó bevételek növelésére kitűzött cél eléréséhez hozzájárult a lakáshasznosításból származó bevételek növekedése. Ez azonban – mint a miskolci közgyűlés március 20-i ülésén is megállapították – nem olyan mértékű, amely reálérték-növekedést is jelentett volna.
A lakáshasznosításból származó bevételek növelésének korlátai közül – a három város adatai alapján – kiemelendőek a következő tényezők:
- az önkormányzatok összesített adatai alapján az ellenőrzött időszakban nőtt az üres, nem hasznosított lakások száma és aránya
- 2023. 06. 30-án az összlakásszám 14,5 százaléka, 1781 lakás üresen állt, ezek a lakások nemcsak bevételkiesést, de folyamatos fenntartási költséget is jelentettek az önkormányzatok számára
- a bevételpotenciált jelentő, piaci alapon meghatározott lakbérek nominálisan, illetve növekedési ütemük tekintetében is jelentősen elmaradtak a tényleges piaci áraktól és azok változásaitól
- az önkormányzatok 58-341 millió forint összegű lejárt bérleti díjkövetelést tartottak nyilván 2023. június végén, az elmaradt, nem realizált bevételek forrást vontak el a bérlakások fenntartásától
- karbantartásától, felújításától, továbbá azok kezelése adminisztratív terhet és költséget jelentett az önkormányzatok számára.
Bérlakás: kevés a karbantartás, felújítás
Miskolc az ellenőrzött időszakban átlagosan évente lakásonként 13 ezer, Győr 40 ezer, Szeged pedig 107 ezer forint összeget fordított a lakásállomány fejlesztésére, felújítására, mely a lakásállomány elöregedésének kompenzálásához, műszaki állapot fenntartásához, értékmegőrzéshez szükséges visszapótlás mértékétől lényegesen elmaradt.
A vizsgálat szerint a fejlesztésre, felújításra fordított összegek alacsony mértéke kockázatot jelent az önkormányzati tulajdonú lakásállomány értékének, állagának megőrzésére.
Sok az alacsony komfortfokozatú bérlakás
Bár az önkormányzatoknál csökkent az alacsony komfortfokozatú (félkomfortos, komfort nélküli, vagy szükséglakás) lakások száma, azonban 2023. I. félév végén 1277 olyan lakás volt (az önkormányzatok együttes lakásállományának 10,4 százaléka), ahol hiányzott a vizes helyiség, nem volt melegvíz ellátás, illetve rendkívül kicsi alapterületű szükséglakás besorolású volt.
Az ÁSZ indokoltnak tartja a lakásállomány fejlesztésének, az üresen álló lakásállomány hasznosítási lehetőségeinek felmérését és a bérleti díjhátralékállomány csökkentése lehetőségeinek feltérképezését.
Borzasztó adat
A vizsgálat Miskolc esetében lehangoló adatokat produkált.
Miután Pató Pali öt évig csak a faszát verte (vagy még arra is lusta volt?) most a süket bemondóta várna a feladat, hogy megoldja az ingatlanvagyon hasznosítását. Nem fogja. Ugyanolyan birka, mint az elődje.
A covid alatt, orbán által elrendelt ingyenes parkoláson megtakaritott pénzem nyugodtan megcsinálhatták volna a bérlők..Most viszont nincs covid, viszont van csekkbeváltás. A tiktok frakció kezdheti a felújitásokat.
Pali alatt minden faca vót🤣🤣🤣🤣🤣