Képes lesz-e méltósággal átadni a hatalmat 2026-ban? – kérdezték Orbánt a parlamentben

Orbán Viktort az azonnal kérdések óráján Kálmán Olga (DK) szembesítette a török futballválogatott, valamint Varju László újpesti időközi országgyűlési választási győzelmével. A miniszterelnök nem jött zavarba. Kálmán szerinte a törököknek szurkolt vasárnap, továbbá emlékeztette a DK-s politikust, hogy Kiss László, az ellenzéki párt óbudai polgármestere az előzetesből intézi az ügyeit.

Az MSZP-s Komjáthi Imre a gyermekszegényésgről kérdezte a miniszterelnököt. Orbán szerint a helyzet javult az elmúlt években, és tovább fog javulni.

Brenner Koloman szerint Európa egyik legnagyobb pénzrablása történt, amikor a Magyar Nemzeti Bank alapítványaiból milliárdok tűntek el. Orbán szerint az MNB egy kormánytól független intézmény, a jegybankhoz kell fordulni. Az ellenőrzésért az Állami Számvevőszék felel. A kormány ebben az ügyben semmit sem tehet szerinte.

Magyar Pétert sokkal többen szeretnék miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort, mondta Tordai Bence. Szembesítette a miniszterelnököt azokkal az intézkedésekkel, amikkel a jogállamot csorbítják. Meddig hajlandó elmenni a a hatalom megtartása érdekében, kérdezte, képes lesz-e méltósággal átadni a hatalmát, lesznek-e novicsokos teák, bebörtönzött politikusok? Orbán mindenkitől szívesen hallgat jótanácsot, de népszerűség ügyében a Párbeszédtől pont nem annyira. Tordai a támogatottságról azt válaszolta, hogy ő az egyéni választókerületében 52 százalékot kapott, fideszes ellenfele 40-et. Orbán a viszontválaszában azt mondta: lesznek szabad választások Magyarországon.

Kálmán Olga nagy formában volt. Rogán Antalt arról kérdezte, hogy miért került a világ bűnözőivel, terroristáival, háborús bűnöseivel egy listára? A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a DK-s politikusnak azt mondta, ne legyen ilyen agresszív, nem áll jól neki. Rogán szerint a listára rakása politikai döntés volt, de a történelem szemétdombjára fog kerülni.

Az MSZP-s Gurmai Zita az újdörögdi balesetről kérdezett, amikor egy honvédségi gyakorlaton felrobbant egy kézigránát egy kormánytisztviselő kezében, aki mindkét kezét elvesztette. Orbán azt mondta, hősnek tekintik a kormánytisztviselőt. „Szégyellje magát!” – mondta a miniszterelnök Gurmainak, az önkéntesek ugyanis a legnagyobb elismerést érdemlik.