Törökország 3-0-ra legyőzte a magyar labdarúgó-válogatottat a Nemzetek Ligája A csoportjáért vívott osztályozó visszavágóján vasárnap este a Puskás Arénában. Összesítésben 6-1 lett a vége, így a törökök jutottak fel, mi pedig a B ligában folytatjuk a következő szezonban.
Nem óriási tragédia ez, de így egy fokkal nehezebb lesz kijutni a 2028-as Eb-re, az A liga szinte biztosan pótselejtezőt ért volna, ha egyenes ágon nem kvalifikálunk.
Itthon kétgólos hátrányt kellett volna ledolgozni, Isztambulban ugyanis a válogatott a történetének 1000. meccsén 3-1-re kikapott. A csütörtöki meccshez képest három helyen változott a magyar kezdőcsapat, sárga lapos eltiltás miatt a mezőny egyik legjobbja, a felcsúti Nagy Zsolt és a gólszerző Schäfer András sem játszhatott, de sérülés miatt a kispadon kapott helyet az elmúlt időszakban parádésan védő Gulácsi Péter és Sallai Roland is – ő el sem utazott Törökországba az odavágóra.
Bekerült a kezdőbe Nagy helyére az Amerikában játszó Gazdag Dániel, Schäfer helyére a paksi Vécsei Bálint, Nikitscher Tamás helyett pedig a Wolfsburgban játszó, a válogatottban most debütáló Dárdai Bence. Marco Rossi csapata tehát két Dárdaival állt ki: Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. – Bolla, Dárdai B., Vécsei, Kerkez – Gazdag, Szoboszlai – Varga.
A török csapatban is volt egy jelentős változás, az előző meccsről hiányzó, a Real Madridban játszó Arda Güler most kezdett.
A magyar csapat kezdte jobban a mérkőzést, az első nagy helyzet mindjárt a 4. percben volt, Szoboszlai ívelt be egy szabadrúgást, a hosszún Gazdag vette át, majd adta középre, de Varga nem találta el jól a labdát, így az mellé csorgott. A 10. percben volt egy kis közjáték, a ramadán miatt a török játékosok a kispadhoz rohantak frissíteni, a szurkolók kis fütyüléssel vették ezt tudomásul.
Mezőnyjáték után a 26. percben jött a következő nagy magyar helyzet, Gazdag ugrott ki parádésan, de átemelni már nem tudta Cakir kapust. Három percre rá jött is az újabb lehetőség: a középpályán szereztünk labdát, Szoboszlai indult meg, de 25 méternél a török védő visszarántotta, sárga lapot kapott. A szabadrúgásból a magyar csapatkapitány a felső kapufát találta el.
A törökök szabálytalanságait Zwayer bíró rendre továbbengedte – ezekre a szurkolók „UEFA Maffiáztak” -, egy ilyen után tudott lőni Güler, de kapu mellé. Aztán a 37. percben jött a baj, egy eladott labda után Fiola szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a bíró büntetőt ítélt. Azt Calhanoglu belőtte, az első valamire való helyzetből megszerezte a vezetést Törökország, 0-1, összesítésben 1-4. És itt még nem volt vége, Szoboszlai eladott labdájából kontráztak a vendégek, végig is vitték, Güler megduplázta az előnyüket, 0-2 (1-5).
Pont úgy, ahogy az első meccsen, most is pár perc alatt kaptunk két gyors gólt. A félidőre nem változott az eredmény, a továbbjutás eldőlt, a különbség maradt csak a kérdés.
A félidőben, mintegy oldva a hangulatot, a szervezők lejátszották az…..ISZTAMBUL című számot. Maradjunk annyiban, hogy nem aratott osztatlan sikert.
Marco Rossi cserélt a szünetben, Dárdai Bencét Nikitscher Tamás, Fiola Attilát Nego Loic váltotta. Utóbbinak az 56. percben volt is egy jó lövése 10 méterről, de Cakir védett. Rossi újabbat cserélt, a 60. percben a 19 éves újonc Tóth Alex és a mostanában alig játszó Szalai Attila is beállt.
A törökök beálltak védekezni, párszor indultak csak meg. Mi a bal oldalon voltuk aktívabbak, több beadással is próbálkozott Kerkez, de sikertelenül. Ugyancsak a bal oldalon indult meg a 76. percben a szintén becserélt Csoboth Kevin Szalai indítása után. A büntetőterületen belül Müldür felborította, a játékvezető meg is ítélte a tizenegyest, csakhogy a magyar támadó lesről indult, így visszafújták azt. A 90. percben a törökök egy szöglet után még egy harmadik gólt is szereztek, Bardakci teljesen fejelt üresen a kapuba, 0-3 (1-6).
Az eredmény innentől már nem változott, sima török feljutás lett a párharc vége. A válogatott legközelebb szeptemberben játszik tétmeccset – felkészülési meccs lesz addig kettő is -, a világbajnoki selejtezőket Írországban kezdjük.
Hiába no, a sok-sok munka, a lelkiismeretes magyar utánpótlásnevelés meg a focira költött TAO-csilliárdok csak meghozták a gyümölcsüket. Vagy mégsem?
Ezt a Markó rossit egy szarcsimbókos kötéllel kellett volna agx xni, amikor udejött Magyarországra osztani az észt…
Ja meg azt a büdx xgányt is aki idehozta