
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter meglátogatta a kórházban az újdörögdi gyakorlótéren történt baleset sérültjeit.
– A kezelőorvosok arról tájékoztattak, hogy mindkét sérült állapota stabil, a katona jobban van, a sebesült hölgy pedig jelenleg nincs életveszélyes állapotban – írta Facebook-posztjában. Mivel a bejegyzésre túl sok negatív visszajelzés érkezett, a tárcavezető (profiljának kezelője) jobbnak látta bevetni a távol-keleti fiktív rajongókat: kamuprofilok százairól érkeztek a lájkok Szalay-Bobrovniczky posztja alá.
A robbanás életveszélyes sérültje az Adaptív védelem elnevezésű programban vett részt. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség különleges képzését a közigazgatásban dolgozók számára alakították ki, hogy az önkéntes jelentkezők megismerjék a honvédelmi alapismereteket, ezáltal a jövőben magasabb szinten tudjanak együttműködni a katonákkal. A toborzás már tavaly januárban elindult, a közigazgatás különböző szintjein kezdte meg a kormány a kedvcsináló kampányt. – Hazánk védelmének megszervezése, gazdasági stabilitásunk fenntartása és igazgatási szerveink összehangolt működése együttesen szükséges Magyarország és a magyar emberek békéjének megőrzéséhez – írta a programról a minisztérium a 24.hu-nak tavaly.
A súlyos baleset miatt a kormányzati tisztviselők részére szervezett felkészítést felfüggesztették, majd további intézkedésre leállították. Ugyancsak felfüggesztettek minden kézigránáttal folytatott tevékenységet a Magyar Honvédségben, amíg pontosan nem tisztázódik, hogy miért robbant fel és okozott tragikusan súlyos sérülést a gránát, amelynek oka pillanatnyi elbizonytalanodás vagy akár a kézigránát műszaki hibája is lehet.
Szalay-Bobrovoniczky Kristóf két nappal a baleset után, vasárnap szólalt meg először a szerencsétlenséggel kapcsolatban. De úgy tűnik, nem tetszett neki a nagyközönség reakciója, így kénytelen volt bevetni a csodafegyvert. A posztja alatt e sorok írásakor összesen valamivel több mint 1600 reakciót találni: kicsivel több mint 700-an dühös emojival jelezték véleményüket, kereken 900-an azonban egy lájkkal fejezték ki támogatásukat a miniszternek. Csakhogy a lájkok közel fele vietnami kamuprofiloktól érkezett. Lehetnénk persze jóhiszeműek: a magyar honvédelmi miniszternek hatalmas rajongótábora van a távol-keleti országban, de bármelyik lelkes felhasználó oldalára kattintunk, új, kizárólag erre a célra létrehozott profillal találjuk magunkat szemben – nyilvánvalóan fizetett lájkgenerátorral van dolgunk.
mi van mivan?
nincs itthon elég pszichopata gonosztevő?
Ez is milyen jellemző erre a gyáva cigány vircsaftra
https://uploads.disquscdn.com/images/f7b52603dfe
https://uploads.disquscdn.com/images/0704607d50dc8f9b456bfce63b5d4aaa6d56790bf2dddee7e302dbf7.png?w=800&h=509
Ez a Fidesz:
Szalay-Bobrovniczky Kristóf megtette, amit megkövetelt a haza, és… Ja, nem.
Szóval honvédelmi miniszter úr derekasan meglátogatta az elmebeteg kormánytisztviselői gyorstalpaló kiképzés két sebesültjét, bár az áldozat szó inkább helytálló, és támogatásáról biztosított mindenkit, majd erről hősiesen posztolt a Facebookon.
Ám mivel a nép nem mutatta a nemes gesztus iránti elvárt lelkesedést, szükségessé vált némi külföldi befolyásolás, úgyhogy miniszter úr gyorsan beszerzett a távolkeleti piacról néhány támogató lájkot.
Érted… Tönkretettek egy életet a hülye katonásdijukkal, és ilyenkor az a legfontosabb számukra, hogy jól nézzen ki a lájkok aránya.
ha a balesetet szenvedett nő elküldené a picsába ezek után a kormányt, a ner és a médiái még meg is kínoznák a családjával együtt
a sebesült hölgy pedig jelenleg nincs életveszélyes állapotban” – ez nem úgy hangzik, mint egy fenyegetés?
húzna melegebb éghajlatra, a fogxs feleségével együtt…
Még LXár Jani szólalhatna meg a szokásos ízléses eleganciájával, pl. „akinek leszakad a karja, az annyit is ér. Ennyi a véleményem az ügyről.”
Ilyenkor mutatkozik ám meg igazán, hogy mekkora “nagy” emberek ezek. Hogy ha valahol feladat, vagy felelősség van, akkor akár kamuprofilokat is bevetnek, csak el lehessen bújni. Ilyen a disznóalkatú sztrítfájter és a bandája, nevetséges, nyomott, torzlelkű, beszari bohócok, akik tetszelegnek nemesi, meg egyéb fos-szar-semmi címekkel, de egy kupac szart nem ér egyik sem. Sok mindent lehet mondani, de az biztos, hogy ezeknél nagyobb senkik még soha nem vezették az országot.
Te mocskos dagadt feketelábú! Égsz mint a Reichstag!
Bekommentelik a vietnámi trollprofilok a leszakadt karú nős cikkek alá, hogy „Ez az szép volt csak így tovább hajrá Magyarórszág!!”
Hát nem aranyos?
Ez már mindennek a legalja te mocsok!
Meddig jön még belőled a szar?
mi a faszom lesz már nektek jó újseggírók?
Milyen szimpatikus, hogy felrobban egy kézigránát egy ártatlan szerencsétlen ember kezében, és EZ a megoldási javaslat a hatalom részéről.
milyen csodálatos, de tényleg
a besúgó-kommunista putris erkölcsi normák , némi torokelvágós és gyerekmegrontós cigánytempóval fűszerezve általánossá váltak a fidcxn
A kamuprofilosok azt se tudják kicsoda a mi kis kolostormalacunk de
fideszbarmok!
ugye milyen izléses és kifejezi az egész rohadt cigányország lényegét
ahogyan ezek a mi adónkból fizetett szuverén külföldi fidesz trollok GRATULÁLNAK!!! baszdmeg a szerencsétlen áldozatnak
én mindig mondtam hogy kizárt hogy orbánékat anya szülte, legalábbis emberi vonásuk egy sincs
szánalmas ez a kasznókirály
Ezek igazi profilok. A várba bejelentett és az I. kerületben szavazó többszáz vietnámi profilja. 🙂
Micsoda pöcs, aki nem restelli kamuprofilokkal lájkoltatni magát? Szánalmas véglények.
Szalacsi Boborján Krisztofóró ALKALMATLAN .
Ennek az esetnek meg sem nem lett volna szabad történnie.
Lehet, hogy nem kényszerítették közvetlenül a „kiképzés” bevállalására, de a goebbelsi propaganda hatására úgy érezte, neki, mint a Miniszterelnökség alkalmazottjának kötelessége jó példával elől járni , és ki nem mondott elvárásokat teljesíteni . . .
Sajnálatos, hogy egy fiatal nő élete tulajdonképpen az esztelenül sulykolt állami propaganda hatására-nyomására megy tönkre úgy, hogy a keletkezett sérülésekből eredő állapota felépülése után is hátráltatja majd további életét ( munkavégzés , párkapcsolat, gyermekvállalás, stb) , a processzorvezérelt művégtagok nem fogják tudni soha meggyógyítani a lelkét !
Mielőbbi felépülést és kitartást,emberfeletti erőt és támogatást kívánok a hölgynek , nagyon nehéz lesz . . .
Szalcsi Boborjánné Szandi nem akar kézigránátot dobni ?