
A tömeg eleje a már a Fővám térre ért, az első tüntetők pedig már a Szabadság hídra is felértek. Égnek a füstgyertyák, szól a Kossuth nóta, a momentumos Bedő Dávid mikrofonon irányítja a tömeget, megköszöni a tüntetők jelenlétét, azt, hogy a mai napon nem csak az Erzsébet, hanem a Szabadság hidat is lezárták. “Addig nem hátrálunk, amíg a gyalázatos gyülekezési törvényt vissza nem vonják” – mondja.
A rendőrök a budai oldalon vonulnak a Szent Gellért térre.
vannak olyanok, akik hoztak magukkal úszószemüveget, ezzel felkészülve arra az eshetőségre, ha a rendőrség könnygázt engedne a tüntetőkre.
Ugyanez a nép vonult a kommunista majálisokon, mint végtelen hosszabbítói a szerepeiknek kívánságműsorokkal? Mi köze van Kossuthnak és Petőfinek a globális világtestvériség érzékenyítettjeinek szivárvány jeléhez, amely elméletben Jézus ellenesként vonul, mivel Jézusé a szivárvány-szövetség szimbóluma, a csodálatos teljesülésé? Szégyellhetik magukat mindnyájan, a nácik Müllerékkel és a cigányaikkal, amik kitermelték őket Romániából, Németország a miskolci elmeosztály szereplőivel, négyszeres világkönyvtár végrehajtásáért utolsó ember áldozókként, megváltási tervével Miskolcnak az ózdiakkal.
Nyugodj már meg! Turbó fokozatra kapcsolt a LER, a Liberálisok Együttműködés Rendszere.
„Megérkezett Daniel Freund Budapestre és bevallotta: hálózatot szerveztek Magyarország megbüntetésére
Az német zöld EP-képviselőt Hadházy Ákos vezette körbe a fővárosban.”
„„A legutóbbi tüntetésen nagyjából 3-4 ezer ember lehetett kint. Most nem tudom megsaccolni, de szerintem tízezret közelíti” – jelentette ki a Momentum politikusa, de Gulyás Márton közbevágva jelezte:
ez azért így szerintem még nagyjából 1500 sincs.
Tehát én 1000 és 1500 között mondanám” – lombozta le a Partizán műsorvezetője Bedőt…”
nem kell fosni te szarrá hízott szájnyalogatós gesznaja
majd megvédenek a 29 éves, éles kézigránátokat magyar gyerekekre hajigáló titkárnőid
ne fossál, így is szarul nézel ki
Hogy is mondta Lázár? PRIDE = Melegtoborzó
Meleg toborzót minden stadionba! Jöhet a CNN. Jöhetnek a tusk-lengyel melegek is.
„Megérdemlik a büdöspestiek, megszavazták az óriáscsecsemőt, meg vasárnap a bűnöző varjút, ez kell nekik!”
Este 22:00 óra és a vonuló tömeghez egyre többen és többen csatlakoznak, gyülekeznek tüntetők presszókból kijövők utcán sétálók közül egyre többen és többen csatlakoznak a vonuló tömeghez s skandálják nem megyünk haza és folytatjuk. Autó dudák jelzik szimpátiát. „szellem kiszabadult a palackból” ezt már nem zárják vissza Orbánék. Anno régen 2006 Gyurcsány öszödi beszéd vitt ennyi embert utcára mint most , 2025 Orbán poloskázósbeszéde és tavaszi nagytakarításra felszólítása uszítása és gyülekezési jog korlátozása állandósított tüntetést generált. Végén Orbánt takarítják majd el a tüntetők. „Visszafelé sült el” a dolog. Fidesz „toronyba” is ezt már tudják ,hogy VÉGE. Tüntetők skandálják nem megyünk haza kint maradunk az utcán. 1956, 2006, 2025 így kezdődnek a változások.
MAJDAN II. BUDAPEST???
Orbán tudja, hogy a fidesz rendszere „megy a levesbe”. Sőt tudták előbb utóbb bekövetkezik ezért kezdtek uszítani poloskázással, tavaszi nagytakarítással ellenfeleiket megfenyegetni. Most visszájára sül el. Putyinnak szóltak??? Hasonló változások előjelei rajzolódnak ki mint Ukrajnában Kijevben 2014 Majdan téren. Amikor ott is a szabadságot szerető nép változásért kiáltott. Most Budapesten 2025 Márciusa. Itt is elkezdődött !
Hiába próbálja Orbán betiltani vagy korlátozni tüntetést a tömeg csak azért is egyre többen és többen vannak. A NÉP HANGJA ERŐSEBB. Nagyon ugy néz ki nem 1 nap hanem folytonos, folytatólagos tüntetések kezdődtek vonuló tüntetők skandálják NEM MEGYÜNK HAZA. Rendszerváltás 2025. Ukrajnában Kijevben Majdan is hasonlóan kezdődött.
Itt valamiféle változás tényleg alapjaiban kezdődött el 2006 óta nem lehetett ilyet látni !
Cigok, zsicik, ratyik, bersipolok, bertuntetok, ezek ugyan azok. – az SZDSZ nem veszett el, csak Tiszarra alakult.
Cigok, zsicik, ratyik?
nem igaz
sem a hájas, sem a fia nem volt ott
MÉG EGY MOCSKOS NÉMET POLITIKUS IS POFÁZOTT, A LÓDOKTOR BXI TÜNTETÉSÉN! a német szarházi Daniel Freund-nak a saját hazájával kellene foglalkozni, ahol disznóólat csináltak az országukból.. A mocskos bevándorlók nőket erőszakolnak meg fényes nappal a parkokban, tömeg közzé gázolnak autókkal. BUNTESREPUBLIK Deutschland az ország neve, Itt a német állampolgároknak a torkát vágják át stb.stb Farsangi fesztiválokat mondtak le több városban, mert már nem tudják garantálni a biztonságot az elmebajos németek! https://www.afd.de/einzelfallticker/
Be akarják tiltani, a második legtöbb szavazatot kapott AFD-t. soroljam? Ez Demokrácia? Lófaszt!
és ez a mocskos geciláda Freund még nálunk tiltakozik a magyar kormány ellen???
Nem volt aki jól seggberúgja ezt az elmebeteget?
Láttuk tegnap az elmebajos momentumosokat, sok fiatalt bedrogozva.. Szabó Bálintot hagytam volna a vízbe, inkább egy rühes kutyát mentettem volna ki helyette!
minden ország lakosainak 1/3-a selejt népség. A görögök az ilyeneket ledobták a Tajgetoszról.
Most sajnos a buzis mocskokkal együtt kell élnünk. Reméljük jön egy kemény végbélen terjedő gyógyithatatlan AIDS, amely nagyobbat arat legalább (10 évig tartson) mint a Covid világszerte.
Ó te idióta baaromállat, hát SzáXXXXXX elvtárs nem hiszem, hogy örül neked amikor ezt olvassa 😀 😀
A Főni fiacskáját te csak ne fenyegesd itt, mert rád küldi a TEK-et és téged dobnak le valahonnan 😀 😀