
Miskolc lehet az első város Magyarországon, ahol a mesterséges intelligencia (MI) aktívan támogatja a napi feladatellátást és a városüzemeltetést írja hétfői közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Kiemelték, erről egyeztetett Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos és Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere hétfőn Budapesten.
Ahogyan fogalmaznak, az MI számos területen járulhat hozzá a modern városok hatékony működéséhez, beleértve a közlekedésszervezést, a közbiztonság javítását, az oktatás támogatását, valamint a városüzemeltetés és -fejlesztés optimalizálását. A miskolci városvezetés célja, hogy a legújabb technológiai megoldásokkal tegye élhetőbbé és fenntarthatóbbá a várost.
– A városi szintű MI-alapú fejlesztések részleteiről hamarosan egy együttműködési megállapodás születhet Miskolc és a kormányzat között – zárul a közlemény.
Legalább az legyen, ha már természetes intelligencia nincs ezekben a bunkókban
Szerintem a bükk városa programot is azzal írták.
Ez a flótás annyit konyít a városüzemeltetéshez, mint hajdú a harangöntéshez. Többször emgírtam neki, hogy a mélygarázs felett a téren 8 lámpából már csak három üzemel, a többi kiégett, a jelek szerint ez valami milliárdos uniós pályázati lewhetőségre vár, mert a városnak futja ilyen lényeket eltartani, de 5 égőre már nem. Vagy csak nem fogja fel, hogy mi lenne a feladata mint városüzemeltetésért felelőtlen alpolginak.
Jelige: van élet még szopkó alatt is.
Ez az Önszántai polgármester, egy virtuális valóságban él a facebookon aminek semmi köze sincs a valósághoz.
Édes fa@om! Lassan 1 éve meg lettek választva, utána ősszel megtörtént az átadás-átvétel. Dübörgött a kampányban mindenféle ígéret, vízió amit felsorolni is nehéz. Micsoda csapat állt a polgármester jelölt mögött, micsoda MI kerül bevonásra az új menetrendhez. Micsoda fejlesztések lesznek itt, hogy menő város legyen Miskolc, micsoda lakosságmegtartó programok lesznek itt megvalósítva! A valóság ezzel szemben a látványtakarítások (magasnyomású mosó a közterületeken és lombszedés, pár pad lefestése), egy általánosságokat tartalmazó Bükk-városa program (láttunk már ilyet minden városvezetéstől ITS, Smart-city és egyéb neveken) amihez se konkrétumok se forrásbiztosítás nem társul, egy beharangozott TOP fejlesztési csomag amihez még sem tervek, sem lefolytatott közbeszerzések, sem a forrás nincs meg illetve ez még a Veresék által beadott TOP-os anyag pontosítva/módosítva. Se új menetrend, főleg nem MI által, van viszont menzakostóló városvezető, mert éhen halnak a kölykök és ehetetlen a kaja (ki is kötötte azt a szerződét annó és ki is borított most amiből nyilvánosság lett)! A szakképzési centrum teljes baklövése a fejlesztése kapcsán, ami még csak pályázat de simán benyalta a városvezetés, majd mosakodott utána. Egy zavaros hátterű seriffrendszer (ami pedig szükséges lenne). Teljes úthálózat felújítási ígéret helyett egy kivezető szakasz, meg majd EU-s pénzből valamennyi ha lesz. Egy zavaros kommunikáció a Barlangfürdőről amiben a főmérnök műszakilag ellentmond a politikusoknak. Semmi kézzelfogható arra, hogy állítsák meg az elvándorlást és ez a legfontosabb!!! Minden korábbi városvezetés is bűnös a város lezüllesztésében! Egy éve csak központi politikusok mellett megy a mosolygás és az ígérgetés, ennyi! Kézzelfogható eredmények, konkrétumok még nincsenek pedig lassan eltelt egy év a megválasztás óta. A korábbi városvezetés által elindított és most befejezett pár fejlesztéssel viszont milyen jó villogni!
Mert ezek még ahhoz is, hülyék, hogy a Veres-Miklós-Szopkó mélysötét triumvirátus ökörségeit meglássák a TOP elbaszott előkészítésében. Majd lesz még ebből pofáraesés.
Így nem ferr fejlődni mesterséges intelligenciák tanácsaival, amelyek csak azoknak valók, akik megérdemlik.
Ez nyílt beismerése annak, hogy saját intelligencia és tanult csapat nélkül a városvezetés már csak a mesterségesben bízik. Hol van a beígért nagy csapat, a városért tenni akaró és arra képes, valódi szürkeállomány?!? Elmentek ti…
Kriza megválasztása után pont így mocskoltatok.
Segíteni azon lehet, aki hagyja. Na de egy totálisan impotens társaságon képtelenség segíteni. Különösen ha el vannak maguktól telve, és azt hiszik, okosabbak mindenkinél.
Pedig csak gagyi pártocskák kikukázott emberkéiről van szó.
Elsőként segíthetne az MI abban hogy az MVK dolgozók áprilisban már ne a tavalyi béreken szolgáltassanak.
Nyugi van! Az előző városvezetés betervezte, félretette rá az összeget, csak eltűnő tentával írták.