
Dietz Gusztáv szerint jelenleg „női kézilabdavállogatott is agyonverné a válogatottat, labdarúgásban is”.
A közelmúltban többen is kritikával illették Szoboszlai Dominik kommunikációs stílusát és viselkedését, különösen a törökök elleni vereséget követő szóváltás kapcsán. Többek szerint a csapatkapitány megnyilvánulásai túlzottan magabiztosnak, sőt, helyenként arrogánsnak hatottak a súlyos vereség fényében.
Hajdú B. is odaszúrt Szoboszlainak: „1-6 után nem jó nekünk arcosokodni”
A volt küzdősportoló, színész és televíziós szereplő, Dietz Gusztáv a közösségi oldalán mondta el a kendőzetlen véleményét a csapatkapitány kijelentéseiről.
Mi a f*szról beszélsz te szépöcsém? Ti nem szoktatok nyerni.. azaz csak nagyon ritkán, mondhatni egészen véletlenül ugye!? Titeket egy amatőr csapat, egy sziget, aki épphogy ki tud állítani 11 játékost taknyosra sz*pat!?
– írta közösségi oldalán Dietz, hozzátéve, hogy szerinte a „női kézilabdavállogatott is agyonverné a válogatottat, labdarúgásban is”.
Szarfaszú focistát utcát seperni kéne küldeni. Legalább addig sem élősködne a társadalmon haszontalanul
Szoboszlai itthon hozta /lesüllyedt/ azt a szintet, amit a „mimagyarok” elvárnak.
tudja, hogy ITTHON ezt várják el tőle.
el kéne engedni ezt a focidolgot és a sikersportokba nyomni a pénzt