Az egyetlen fideszes, aki ki mert állni Orbán Viktor ellen – HVG-portréinterjú Wachsler Tamással 1994-ből
Elhunyt Wachsler Tamás volt fideszes politikus, aki 1994-ben, a párt várakozásoknál jóval rosszabb választási szereplése után tartott kongresszusán elindult a pártelnöki tisztségért Orbán Viktor ellenében (hasonló azóta nem fordult elő), és alulmaradt. 2006-ban vonult vissza a politikától, építészmérnöki végzettséggel 2017-től a Kossuth Lajos tér, majd az Országház tágabb környezetének megújítását irányította. Alábbi cikkünk először 1994. október 8-án jelent meg a HVG-ben, most változtatás nélkül közöljük újra.
Akár viselhetné az Ellenzéki a négyzeten címet is, hiszen nemcsak pártja van oppozícióban, hanem saját pártján belül ön is… Milyen érzés?
Meg lehet szokni. Persze szokatlanul érzem magam, hiszen kezdettől mindig igyekeztem fegyelmezetten végrehajtani a többség által meghatározott politikát – még ha esetleg nem értettem is vele egyet. Mellesleg nem ez volt a jellemző.
Tény, ön sokáig az Orbán-csapat egyik legmegbízhatóbb emberének számított…
Választási vereségünk után fordult a kocka. Nem is Viktorral kerültem szembe, hanem kétségbeejtett, hogy a vezetők egy része a mai napig nem volt hajlandó szembenézni a saját felelősségével. Én pedig zsigereimben érzem, hogy ezért főleg magunkat okolhatjuk.
Fodor, Molnár, Ungár, Szelényi már korábban éreztek valami hasonlót. Ön akkor még gyanútlan volt? És ha nem, miért hallgatott?
Megvallom őszintén, én abba menekültem, hogy van nekem más dolgom: a honvédelmi bizottság, a megye… Igyekeztem eltemetni a rossz érzéseimet.
Az sem ingatta meg, hogy akkor annyian kiszálltak a hajóból?
Nem, sőt. De ma már felelősnek érzem magam is például azért, hogy lett „Fodor-ügy”… Ezért amikor Viktorral szemben elindultam az elnökségért, el is mondtam, nem azért vágok bele, mert csak őt terheli a felelősség, hanem, mert még most sem akarja belátni, amit én már beláttam.
Ezt máig homály fedné, ha nem szivárgott volna ki emlékezetes kongresszusi felszólalásának tartalma. Ennyire a kulisszák mögötti politizálás híve volna?
Hát, az biztos, hogy nem vagyok néptribun. Inkább törekszem megtalálni azokat az – esetleg kulisszák mögötti – eszközöket, amelyek garantálhatják az eredményeket.
Valamikor – vallja be – nem így volt. Mint ahogy, hol van ma már a borostás-szakállas Wachsler Tamás? Talán népnemzeti yuppie-nak nevezhetnénk mai arculatát.
Talán a feleségem kérése volt, nem emlékszem. De ne felejtsék, hogy nem volt egy parlamenti plenáris ülés sem, amin ne nyakkendőben jelentem volna meg. Amikor 1990-ben bekerültünk a parlamentbe, nagybátyám vásárolt nekem egy öltönyt. Mert addig nem volt egy sem.
Másban is változott: a Für–Gyaraki lehallgatási ügyben adott semmitmondó, közhelyszerű interjúválaszaival mintha egykori ellenfelének, az exminiszternek falazna!?
Megállapodtunk abban, hogy az ügyben csak én nyilatkozhatok, ezt pedig az ülések után az ott jelen lévők pontosan megszabják. Időnként kényelmetlen helyzetbe kerülök, amikor emiatt kénytelen vagyok csupasz, verbális áthidalásokkal élni.
Pedig hát a „verbális áthidalás” nem mérnökerény. Tényleg: műszakisként hogyan került a jogász- és bölcsészifjak közé a Fideszbe?
Az ELTE-re járó öcsém kollégiumi szobájában olvastam először egy papíron leírva a nevet. Kérdeztem, mit jelent. Azt mondta, olyan „ellen-KISZ”. Igen? Akkor nekem ott a helyem…
Akkoriban élesben mentek a pofonok. Például Prágában a Vencel téren. Tudott ezekről a dolgokról a mamája?
Egy válasz
Meg is halt idő előtt.Remélhetöen nem ablakon esett ki.