.. nem lehet levenni a mozik műsorából – tényleg ennyire jó az új filmje?
Meztelenség, remekül adagolt, olykor tényleg meglepő csavarok, ügyesen fenntartott feszültség és két kiváló színésznő. A The Housemaid – A téboly otthona valószínűleg nem válik klasszikussá, viszont két szinte teljesen kikopott műfajt is feltámasztott.
Van egy angol kifejezés, az airport novel, magyarra lefordítva reptéri ponyva; azokat a puha kötéses bestsellereket takarja, amelyeket egy hosszabb utazás során könnyedén elfogyaszthatunk, szórakoztatóak, etetik magukat, de aztán megválunk tőlük, a könyvespolcon mégsem mutatnak olyan jól. Általában romantikus történetekről vagy csavaros thrillerekről van szó, viszont az a tény, hogy nem nívósak, még nem jelenti, hogy egy első osztályú rendező ne készíthetne belőlük kiváló filmet. David Fincher is hasonló alapanyagból dolgozott a Holtodiglan esetében, aztán egy remekmű született belőle, és utóbbi jelzőt azért nem használnám a The Housemaid – A téboly otthonára, de mégis az év eddigi talán legkellemesebb meglepetését hozta.
És egyből megértettem, hogy a mai felgyorsult világban minek köszönhető az, hogy noha január 8-án debütált a hazai mozikban, nemcsak hogy a mai napig a műsoron maradt, de még az előző előtti hétvégén is a hatodik legnézettebb film volt itthon;
A siker kulcsa pedig egyértelműen abban rejlik, hogy egyrészt piszok szórakoztató, másrészt szép embereket láthatunk benne, így mindkét nemnek ugyanolyan csábító.
Mivel a történet erőssége éppen a fordulatokban rejlik, ezért nem árulok el többet annál, mint ami az első húsz percben kiderül. Adott egy fiatal lány, aki házvezetőnői állást kap egy rendkívül gazdag családnál, azonban míg a férj már-már Buddha-természetűen nyugodt és kedves, a feleség enyhén szólva is borderline tüneteket mutat. Az egyik pillanatban végtelenül cuki, a másikban robban, és akkor kő kövön nem marad. Olyannyira, hogy valószínűleg zsíros fizetés ide vagy oda, mindenki azonnal felmondana, a lány azonban nem teheti, feltételes szabadlábon van, és csak akkor nem kell visszavonulnia újabb hosszú évekre a börtönbe, ha munkát vállal, és képes fenntartani magát.
Aztán persze kiderül, egyik karakter sem annyira fekete-fehér, mint amilyennek tűnik, a film pedig olyan remek tempóban csavar újra és újra egyet a sztorin, hogy a bő kétórás játékidő pillanatok alatt elrepül. A The Housemaid – A téboly otthona azonban nemcsak azért élvezetes, mert képes több alkalommal meglepni a nézőt, hanem mert ha van olyan műfaj, ami jelenleg igazán hiánycikk,
akkor az a pszichothriller és az erotikus thriller zsánere.
Nyilván elvétve manapság is készülnek hasonlóak, de hol van már a nyolcvanas-kilencvenes évek, amikor egymást váltották a mozikban az olyan alkotások, mint a Végzetes vonzerő, az Elemi ösztön vagy – hogy ne csak Michael Douglas-filmeket mondjak – A kéz, amely a bölcsőt ringatja.
Esetünkben is egy olyan produkcióról van szó, amely kizárólag szórakoztatni szeretne, nem akar túlmutatni önmagán – bár nem kevés feminizmust azért bele lehet látni –, és mindezt nem látványos jelenetekkel, hanem karakterközpontúan teszi. Mindehhez persze első osztályú alakítások kellenek, Amanda Seyfried és Sydney Sweeney párosa a két rivalizáló nő szerepében nem is okoz csalódást e téren.
Sweeney az utóbbi időben egyébként is lehengerlő. Annyira szép színésznő, hogy valószínűleg akkor is sikeres lenne, ha csupán a testi adottságait és a mosolyát kamatoztatná, de pár hónapja a Christy című drámában a nehéz sorsú női bokszolót megformálva bizonyította, hogy jóval több van benne.
A casting egyetlen gyenge pontját a családfőt alakító Brandon Sklenar jelenti, akit korábban csak a Gyilkos randiban láttam, de ott sem tudott többet, mint csábítóan nézni, itt is már-már karikatúraszerű a játéka.
A sors iróniája, hogy még ez is hozzátesz a film élvezeti értékéhez.
Ugyanis a mások mellett a Női szerveket, a Szellemirtók-remake-et és egyéb bugyuta alkotásokat jegyző Paul Feig azért nem egy David Fincher intelligenciájával megáldott rendező, a forgatókönyvről pedig ugyan azt állítottam, hogy csavaros, de azért korántsem okos és a legkevésbé sem reális. Sklenar faarcú játéka viszont segít abban, hogy ne dobjanak le a logikátlanságok, hanem ponyvaregényként viszonyuljunk a látottakhoz, ne agyaljuk túl, csak önfeledten szórakozzunk.
Mert ez a film tényleg olyan, mint a mekis kaja, nagyon könnyen fogyasztható, élvezetes, de a tápanyagtartalma sekélyes. És hasonlóképpen népszerű, olyannyira, hogy már be is jelentették a folytatást. És nem lennék a forgatókönyvírók helyében, ugyanis az első részben egy kerek egész sztorit kapunk, Nobel-díjas szerzőket kéne bevetni ahhoz, hogy ezt továbbszőve a végeredmény ne legyen végtelenül izzadságszagú. Vagy több rossz színészt leszerződtetni, hogy egy percig se akarjuk komolyan venni.
The Housemaid – A téboly otthona. A Prorom Entertainment Kft. forgalmazásában országszerte a mozikban.
