Skip to content

Kategória: Kiemelt bal


Becsengettek

3

Szeptember elseje az iskolakezdés napja. Voltak, akik először foglalták el helyüket az iskolapadban vagy lépték át középiskolájuk küszöbét. Maszk és testhőmérés már nem...

BERTUS LAJOS A DVTK JÁTÉKOSA

0

Bertus Lajos Kecskeméten született, ott is kezdett focizni. Szivics Tomiszláv küldte először pályára az élvonalban még 19. születésnapja előtt, éppen a DVTK ellen. Fiatalon...

Miskolci rendőrfőnököt tüntettek ki Budapesten

2

Szakterületén nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül „Az év Tevékenység-irányítási Központ Osztályvezetője” díjat 2021-ben Gál Károly alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa kapta meg....

Ezt mondta a miskolci borogató

0

A rongálással meggyanúsított 35 éves férfi mindent részletesen bevallott a gyanúsítotti kihallgatása során. Saját bevallása szerint 4 liter bort, 2 és fél liter...