Kategória: Kiemelt jobb
Az ország szupergyára épül Borsodban: még Budapestről is vonzó a szakembereknek
A Mol vegyipari transzformációjának zászlóshajója lesz az a jövőre elkészülő, több üzemet magába foglaló komplexum, amelynek jelenleg is zajló építkezésén csaknem háromezer munkás...
12 forint. Szilágyi Szabolcs drágább gázolajárat szeretne
Egy posztban arról írt Szilágyi Szabolcs, a Miskolcot vezető Velünk a Város jobbikos politikusa, hogy a kormány 480 forinton befagyasztott ára helyett ő...
ABBA buziknak…
Slágerlistákat vezet az ABBA új albuma Németországban és Nagy-Britanniában A svéd együttes Voyage című albuma megjelenése után egy héttel a brit toplista élére került. ...
Hogyan vette be Tróját Odüsszeusz, az az „agyafúrt szxrházi”?Nézzük gyorsan a hét 5 fontos kérdését
Miért rossz ötlet az államra bízni a benzinár-szabályozást? Hogyan erősödhet 150 000 dollárig a bitcoin árfolyama? Mit árulnak el a tejfogaink a majdani...
„Miskolcon, az ifjúsági kereszténydemokrata táborban.” Azzal indított, hogy „az anyai üknagybátyám, Kriza János…”.
Ezután szaladt ki a száján az a kérdés, hogy: „miközben sül a hal, azt szeretném megkérdezni tőled Zsolt, hogy a családi háttér mennyire...
Márki-Zayné Vincze Felícia: Engem mint szülésznőt teljesen kivégzett a rendszer
Márki-Zayné Vincze Felícia (Fotó: Magyar Hang/Végh László) – Ez a rendszer engem mint szülésznőt teljesen kivégzett – erről beszélt a Magyar Hangnak adott...
Most a TV2 hazudott
Ítélőtábla: A TV2 nem tájékoztatni akart, hanem lejártani a túlóratörvény elleni tüntetés szervezőit Jogerősen pert nyert a TV2-vel szemben a túlóratörvény elleni 2018-as...
No Image Available
Nem “fiatal”, meg “népes család” meg “szóváltásba keveredett” és hasonló polkorrekt maszatolás. A nap kommentje
Végre valaki le merte írni, hogy az elkövetők bizony cigány származásúak. Nem “fiatal”, meg “népes család” meg “szóváltásba keveredett” és hasonló polkorrekt maszatolás....
No Image Available
Benzinkutas vagyok. A 3 alkalmazottamat 2 hét fizetett szabira küldöm, ha a kompenzációt nem oldja meg a kormány akkor meg el. A nap kommentje
Benzinkutas vagyok. A bejelentésnek hála ma már senki nem tankol- hétvégén se fog- megvárja a hétfőt. Kiszámoltuk, nekünk ez jelen helyzetben hétfőtől ez...
Borsod krémje
Csütörtökön megtartották a BOKIK tizenötödik TOP100 gazdasági fórumot, 2019 után ismét a DVTK Stadion VIP-termében (tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt a rendezvény), és...
Egy eredeti gondolat. Bartha György a fotósokat a pillanat művészeinek nevezte
NYOLCVAN ÉVE ÖRÖKÍTENEK MEG – NYOLCVAN ÉVET ÖRÖKÍTENEK ÁT Kilencedik dekádját kezdte meg a Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Kör. A tavalyról az idei évre...
Újabb Orbán cimbi bukott meg
November 8-án öt cseh párt elnöke aláírta a kormányalakításukhoz szükséges koalíciós megállapodást, éppen egy hónappal a parlamenti választás után. Az aláírók között ott...
MIÉRT NEM JÓ ÖTLET, HA AZ ÁLLAM SZABJA MEG A BENZIN ÁRÁT?
A maximális ár átka Mi történik ehhez képest, ha maximális árat szabunk meg? A keresleti oldalon a piacinál alacsonyabb áron több üzemanyagot akarnak...
No Image Available
A benzinkutasoknak szépen elintézte a csúti paraszt a karácsonyt. A nap…
A benzinkutasoknak szépen elintézte a csúti paraszt a karácsonyt. ...
Nem kacagni való… Lassan, de „elfogy” az egykori Lenin Kohászati Művek területén lévő KAC
Lassan, de „elfogy” az egykori Lenin Kohászati Művek területén lévő 1980-ban épített Kombinált Acélmű (KAC). Vajon mi épül majd a helyén? Termel majd...
Megreccsent a forint
Napközben is folytatódott a forint mélyrepülése Reggel óta tovább gyengült a forint a fő valutákkal szemben. Már a reggeli nyitáskor is zuhant az...
Rokker fanok figyelmébe
ÚJ ADÁSOKKAL JELENTKEZIK A FOGADÓÓRA A MISKOLC TELEVÍZIÓBAN Hosszabb szünet után folyatódik pénteken a városi tévé körzetjáró közéleti műsora. A következő adás november...
480 forintos felső határt szab a benzinárnak a kormány
100 emberből, aki oltást kapott, egy betegszik meg – mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A miniszter hangsúlyozta,...
No Image Available
Mi köze van a fürdő kormánybiztosanka a fürdőhöz akinek az alpolgármestersége alatt az átgondolatlan fürdőt tervezték? A nap kommentje
Mi köze van a fürdő kormánybiztosanka a fürdőhöz akinek az alpolgármestersége alatt az átgondolatlan fürdőt tervezték?Tényleg ezt kérdezed? ...
Márki-Zay szerint Merkel túl visszafogott volt Orbánnal szemben
A német kancellárnak három oka volt erre: az Audi, a Mercedes és a BMW.https://444.hu/2021/11/11/marki-zay-szerint-merkel-tul-visszafogott-volt-orbannal-szemben ...
No Image Available
Miskolc – Egy igazoltatás közben derült ki, hogy már halott…
Boldvári Mónika tíz évnyi külföldi tartózkodás után 2006-ban hazajött Izraelből. Egyik nap, ment a másik után, mígnem 2009-ben egy igazoltatás során azt közölték...
Az erdélyi magyar állampolgárok 42 százaléka venne részt a magyarországi választásokon
Egy közvélemény-kutatás szerint a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok 42 százaléka venne részt a magyarországi parlamenti választásokon, túlnyomó többségük a Fideszt támogatná....
Varga Judit: „nem igazunk van, hanem mindig igazunk lesz!”
Európában mindenhol vészesen emelkednek a lakossági gázárak – emlékeztet közösségi oldalára írt bejegyzésben Varga Judit. Fotó: MTI/Soós Lajos Bejegyzésében kiemelte: Megvédjük a rezsicsökkentés eredményeit...
No Image Available
Azt hiszik, azért járok így, mert fent hordom az orromat. Nem tudom lehajtani a fejemet már, mert fáj a daganat hátul. A nap kommentje
Köszönöm a cikket, kicsit megnyugodtam, hogy nincsen gerincsérvem. Nekem hatalmas fájdalmam volt 1989. óta a három legfelső gerinccsigolyában, a legfelső teljesen kidagadt és...
Gyászhírek. boon.hu
Béki Károly 2021. NOVEMBER 10. Dr. Reisz Gyula 2021. NOVEMBER 10. Svidró Emil 2021. NOVEMBER 10. Dóra Gézáné 2021. NOVEMBER 10. Ecseri Józsefné...
500 milliárd forintért felvásárolják a Woltot, az új tulaj a DoorDash
A Woltot 2014-ben alapították meg Finnországban. Gazdát cserél a finn gyökerekkel rendelkező, számos európai országban működő, így több ezer alkalmazottat foglalkoztató Wolt –...
Várkonyi Andrea a TV2 Média Csoport igazgatóságának tagja lett
Kikerült a TV2 Média Csoport Kft. igazgatótanácsából Czira Szabolcs, a helyére pedig Mészáros Lőrinc új felesége, Várkonyi Andrea került, olvasható a TV2 közleményében....
No Image Available
Mőmax Miskolc
Vásárolj és nyerj miskolci áruházunkban! Látogass el miskolci áruházunkba 2021.11.10. és 24. között és vásárolj legalább 50.000Ft értékben, hogy részt vehess nyitási nyereményjátékunkon! A...
Intézkedő rendőrt ütött el a moldáviai magyar nagykövet
Elütött egy intézkedő rendőrt a moldáviai nagykövet Kisinyovban, írja a Magyar Hang. Az esetről, ami szombaton történt a moldáv főváros központi piaca mellett, kikerült az...
Mint a vadlibák. Kötelékben repülte át az óceánt két Airbus A350-es
AIRportal.hu Végrehajtotta az első transzatlanti fello’fly-tesztutat az Airbus, a gyártó szerint legalább 5 százalékos üzemanyag-megtakarítás érhető el a költöző madaraktól ellesett V-alakzatban haladással....
No Image Available
Fidelitas- gyerek küldözgeti, amelyiknek se munkája, se csaja nincs. A hónap kommentje
Fogadni mernék, hogy ide ezt a rengeteg előre gyártott fideszes baromságot az a fidelitas- gyerek küldözgeti, amelyiknek se munkája, se csaja nincs. ...
No Image Available
A külügyi rohamkakadut pedig lenézik, pedig kitörli a bal kezével a sXXXgét papír nélkül már majdnem egy éve. A nap
A fidiotizmus rothadásának virágai szárba szöktek. Nagyot ment ma a demeter szilárdinka, az átoperált román nő, aki bevallotta, hogy a színház fáj neki....
No Image Available
A kancellároknál hülyébb, kolhozparaszt réteget még nem láttam az oktatásban. A nap …
a kancellároknál hülyébb, kolhozparaszt réteget még nem láttam az oktatásban ...
Zsidók, akik nyilasnak álltak
Mátraházi József nyilas körzetvezető lakásán felállított étkezdében ismerkedtek meg a náluk kilenc évvel idősebb Gellértfy (máshol: Gellérffy) Zsuzsannával. Őt úgy emlegetik a dokumentumok,...
A taksonyi Rosenbergernél. „Nem szeretnék koszorúra gyűjteni”
„Nem szeretnék koszorúra gyűjteni” – a gyárigazgató, aki elrendelte a kötelező oltást Közel két hete minden munkáltatónak joga van elrendelni a kötelező oltást....
Hogyan vert át Szijjártó egymillió magyart…2. Ausztria
Szputnyikkal sújtva Ez azt jelenti, hogy oltással szabadon lehet jönni-menni, kivéve, ha az az oltás Szputnyik. Ausztria a WHO ajánlásai szerint elfogadja a...
Demeter Szilárd már megint hülyeségeket beszél
Széleskörű tiltakozás a kulturális életben Demeter Szilárd vállalhatatlan kijelentései miatt Megosztás Email “Nem irányíthatja a magyar kultúrát olyan ember, aki vállaltan lenézi azt”...
No Image Available
Veres Pál. Nincs számonkérés, nincs patália, besimulás van: Csöbör-Varga-Horváth, Palkovics, elfogadása Debrecen primátusának, úgyhogy… A hónap kommentje
Veres Pál? Jó. Nagyon jó. A Fidesznek. Annak biztos. Nincs számonkérés, nincs patália, besimulás van: Csöbör-Varga-Horváth, Palkovics, elfogadása Debrecen primátusának, úgyhogy haladunk. A...
No Image Available
Lajos. Nem azért dugtak el az elvtársad a kórházba mert kipofáztad a pegazust? A nap kommentje
Lajos Lajos. Nem azért dugtak el az elvtársad a kórházba mert kipofáztad a pegazust? Építitek a sztorit ha esetleg bíróság elé kell állni,...
Hogyan vert át Szijjártó egymillió magyart…
Korábbi beléptetési procedúrát az oltási igazolványok ellenőrzése is tetézi – az oltási kötelezettség alól a 18 év alattiak mentesülnek. A Euronews ezzel kapcsolatban azt...
A birtok nem csak föld és napsütés, kisunokám – mondta néha. Én például a nagyanyád elől menekülök ide
A Hold túl messze van ahhoz, hogy ne igyál – afrikai állatok mesélnek az egri borász címkéin Bolyki Jani pszichedelikus világa megújult:...
Miskolc. Itt állt apám…
A baranyai születésű festő 1922 nyarán a Képzőművészeti Főiskola növendékeként járt először Miskolcon. Évfolyama legjobbjai közé tartozott. Az ígéretes tehetség minden évben a...
Enyedi Ildikó: Csak megszületni és meghalni ne kelljen ebben az országban
Enyedi a személyes tragédián és az azt okozó orvosi műhibán túl arról is beszélt, amiről szerinte sokkal többet kellene: hogy milyen traumát tud...
Felmérés: Márki-Zay jócskán népszerűbb, mint Orbán
Különösen a bizonytalan választók körében billen a mérleg nyelve az ellenzéki miniszterelnök-jelölt irányába a Republikon Intézet kutatása szerint. A Telex által közölt kutatásból kiderül, hogy...
Megyei Príma-díjat kapott dr. Szabó Zsolt, a DVTK orvosigazgatója, Bíró Ignác, a DVTK Jegesmedvék utánpótlás szakmai igazgatója
Díjat kapott dr. Szabó Zsolt és Bíró Ignác Megyei Príma-díjat kapott dr. Szabó Zsolt, a DVTK orvosigazgatója, Bíró Ignác, a DVTK Jegesmedvék utánpótlás...
Úgy, mint egy zoknitól a dzsoggingon át a sapkáig nagybetűs VERSACE feliratú ruhadarabokba öltözött prolinak
Minden államilag támogatott falusi kisbolt homlokzatára kötelező lesz kitenni 11 darab piros-fehér-zöld zászlót A tatárjárás, a szövetséges bombázások és a Kádár-kockák után újabb...
Három és fél év letöltendő börtönt kér az ügyészség a miskolci Orosz Bernadettet brutálisan összeverő férfira
Három év és hat hónap börtönbüntetést és négy év közügyektől eltiltást kér az ügyészség arra a férfira, aki rendszeresen súlyosan bántalmazta a...
Lékó Péter édesanyja, Lékó Julianna áll rajthoz A Mi Hazánk párt színeiben
A szegeder.hu szúrta ki, hogy a felsorolás alapján Csongrád-Csanád megye 1. választókerületében a világhírű magyar sakkozó, Lékó Péter édesanyja, Lékó Julianna áll rajthoz A Mi Hazánk párt...
A motort a “T. Kancellár” megszólítás rúgja be…
A Képző kancellárja bekérte a legendás tanár-filozófus diplomáját, a választ nem tette zsebre Tillmann József filozófus-esszéistát, a JPTE és a Képzőművészeti egyetem egykori,...
No Image Available
Mindeközben Szlovákiában a Lidlben a rendőrök letepernek egy maszk nélkül emberkedő vevőt
http:// Szlovákia, Pőstyén, 2021.11.04, szupermarket Lidl. A rendőrök felszólítják a maszknélküli vásárlókat, hogy tegyék fel a maszkot, ellenkező esetben 1000eurós bírsággal fenyegetnek. A...
Miskolc. MÁSA covidos lett
Koronavírussal való érintettség miatt ideiglenesen bezárták a Miskolci Állatsegítő Alapítvány Sajószigeti úti menhelyét. „A következő 10 napban dolgozóink egészségének védelme és állataink megfelelő...
Így lett Magyarország a bevándorlók országa az Orbán-kormány alatt
Tavaly a járvány miatt sokkal kevesebb tartózkodási engedélyt adtak ki az Unióban nem EU-s országok polgárainak: a 2019-es 2,9 millió után csak 2,2...
No Image Available
Covid. A szenteltvíztartót pedig ki kell üríteni…
Az újra élesedő járványhelyzet miatt szigorításokat vezetett be templomaikban az Egri Főegyházmegye érseke, dr. Ternyák Csaba. Ennek értelmében azt kérik, hogy a templomok...
No Image Available
Csöbör szoprán, Varga tenor, Jakab bariton, Hubay basszus) Veres beint nekik, A nap kommentje
Nyugi van! Nincs még egy város amelynek 4 képviselője versenyt lobbizik városáért a parlamentben ( Csöbör szoprán, Varga tenor, Jakab bariton, Hubay basszus)...
No Image Available
Volt földhivatali osztályvezető, volt járási hivatalvezető. (Hirtelen kib.szták őket.) A nap kommentje
Én többről is hallottam. Volt földhivatali osztályvezető, volt járási hivatalvezető. (Hirtelen kib.szták őket.) Mindketten 2010 tavaszán alakultak át metamorfózissal komcsiból fideszessé. De egyébként...
No Image Available
Miskolc. A Jancsi, a Madár, a sírköves, a parkettás és a többiek…A nap
Súlytalanok a MISKOLCIAK… a Jancsi, a Madár, a sírköves, a parkettás és a többiek… ...
No Image Available
Hoppá. Az Alakszai féle Kormányhivatal egyik vezető beosztású munkatársa ellen, hivatali visszaélés bűntette miatt, nyomozás van folyamatban
Az eszakhirnok.com értesülései szerint, a Kormányhivatal egyik vezető beosztású munkatársa ellen, hivatali visszaélés bűntette miatt, nyomozás van folyamatban. Eddig négy személyt hallgattak ki...
No Image Available
Illegálisan lőttek védett madarakat a Tisza-tó kiemelten védett holtágánál
Katonai rohamcsónakból eszkábált vízi vadászlest, töltényhüvelyeket, lelőtt védett csörgőrécét és kis kárókatonát, illetve egy vadászható tőkés réce tetemét találták meg egy civil szervezet...
No Image Available
Mokrai Mokiról megnéztem ezt a cikket. Ha a fele igaz az 75 milla. A hónap kommentje
Mokrai Mokiról megnéztem ezt a cikket. Ha a fele igaz az 75 milla. Furcsa, hogy Pusztai nem megy utána ...
Megkendácsolt egy Barkast
Végre minden kiderült arról a gyönyörű kék Barkasról, amelyet a szemfüles sofőrök gyakran kiszúrhatnak a Debrecen és Miskolc közötti utakon. A teljes cikk...
Szerdán bekrepált a PannErgy miskolci geotermikus rendszere
Áramkimaradás miatt üzemzavar keletkezett kedden a PannErgy miskolci geotermikus rendszerében, amely során a társaság elektromos és gépészeti berendezései meghibásodtak – közölte a geotermikus...