Kategória: Kiemelt jobb
Feljáró a Tiszaitól, hogy a 4 sáv hogyan és hova fog csatlakozni, az még nem derül ki a nyomvonalakból. Ezek mennek
Út a városba (Y-híd) Érdekvédelmi Csoport Feljáró a Tiszaitól, hogy a 4 sáv hogyan és hova fog csatlakozni, az még nem derül ki...
Bár a színház közleménye “ízlésesen” Halottak Napján került fel az internetre, kívánom, hogy ne legyen sorainkban több áldozata a pandémiának!
Straub Dezső Korrekció! Alulírott Straub Dezső 2014 óta viselem a Vidám Színpad művészeti vezetője címet. A Vidám Színpad 2021. november 1-jén kiadott facebook-tájékoztatójából...
A miskolci Guzi Blanka is lemondatná a szövetség vezetőit, amiért kirakták a lovaglást
Több mint 650 öttusázó – köztük számos magyar versenyző – lemondásra szólította fel a nemzetközi szövetség (UIPM) vezetőit, miután utóbbiak úgy döntöttek, hogy...
Miskolc. dr. Várhegyi Zsolt megműtötte. Óriási csoda történt, visszanyerte a látását
–http://https://www.youtube.com/watch?v=X_Jwv0lmeEA Orvosról orvosra jártam, hátha tudnak segíteni, de senki nem kecsegtetett reménnyel – folytatja Kinga. Debreceni orvosa azt mondta neki legutóbb, hogy az...
No Image Available
A tizennyolc esztendős Kriza Annának (Miskolci VSC) nem sikerült
Az 52 kilogrammban a tizennyolc esztendős Kriza Annának (Miskolci VSC) nem sikerült, a három évvel idősebb, korábbi ifjúsági világbajnok német Ballhaus jutott tovább...
Greta Thunberg szerint erről szólt az ENSZ klímacsúcs: bla-bla-bla-bla…
A világszerte fiatalok millióit inspiráló klímaaktivista, Greta Thunberg szerint már most látszik, hogy elbukott a COP26, az ENSZ Glasgowban tartott globális klímacsúcsa, amelyen...
A láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet a rendőrök
A rendőrök a kampánnyal az őszi időjárás okozta vezetésbiztonsági kihívásokra szeretnék felhívni a figyelmet. Ez az esztendő sem múlik el az Országos Rendőr-főkapitányság...
A Facebook néphülyítése ugyanis olyan mértékben kedvez a dezinformációnak, hogy…
A héten Lawrence Lessig harvardi jogászprofesszor a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásán arra figyelmeztetett, hogy ideje lenne szabályozni a közösségi média algoritmusait, mielőtt ezek kezdenek el...
No Image Available
Én azért jól megdöngetném a csajt, pedig fideszes vagyok. Közben az öszödi beszédet hallgatnánk. A hónap kommentje
Én azért jól megdöngetném a csajt, pedig fideszes vagyok. Közben az öszödi beszédet hallgatnánk. ...
ZSARNÁSOK FIGYELEM. FORGALOMKORLÁTOZÁSOK A MISKOLC-KASSA ULTRAMARATONONFORGALOMKORLÁTOZÁSOK A MISKOLC-KASSA ULTRAMARATONON MIATT
Kiegészítés: Külön szeretnénk felhívni a Miskolc, Zsarnai piacára érkezők figyelmét, hogy a torlódások elkerülése érdekében a piacot a repülőtér irányából közelítsék meg. A Miskolc-Kassa...
Milyen egy borsodi anya gyereke, ha pacuha? Találkoztál-e már borsodi anyával? És értetted is minden szavát?
1. Mit vesz elő a borsodi anya, ha előkapja a szakállkát? * a) Farsangi jelmezt. b) Fodrászkelléket. c) Előkét. 2. Mi Borsodban a süsü? *...
No Image Available
A múlt köde. Balogh Sanyi. MISKOLCI SEGÍTSÉG AZ ÉPÜLŐ UGANDAI MAGYAR KÓRHÁZNAK 2015-
Együttműködési megállapodást írt alá Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság (AHU) elnöke a miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktató Kórház (MISEK) képviselőjével, Dr....
Orbán szerint a magyarok nem fogadnák el, ha általánosan kötelezővé tennék az oltást
Az oltottak nincsenek veszélyben, az oltatlanok életveszélyben vannak – mondta Orbán Viktor kormányfő péntek reggel a Kossuth Rádióban adott, szokásos „interjújában”. A járvánnyal...
No Image Available
Puzsér. Nem mondom, hogy bunkó vagy, de ha pár ezer évvel korábban születsz, veled verik agyon a mammutokat. A nap kommentje
Puzsér a megmondóember…..jógyerek! Te még takonnyal etted a nápolyit, mikor Fridi már világsztárokat hozott az országba. Szponzorokat hajtott fel, ezért cserébe meg kellett...
No Image Available
Orbán szépen eltolta magától a felelősséget a munkaadókra, mert egy gyávafing. Veres abban hozott döntést, hogy aki meg akar dögleni az maga döntse el… A nap…
Teljes fogalomzavar van kipcsikém. Orbán szépen eltolta magától a felelősséget a munkaadókra, mert egy gyávafing. Veres abban hozott döntést, hogy aki meg akar...
AHHOZ KÉPEST, HOGY EDDIG 190 MILLIÁRD DOLLÁRBA KERÜLT, KEVÉS TUDOMÁNYOS EREDMÉNYT PRODUKÁLT A NEMZETKÖZI ŰRÁLLOMÁS
Megért-e mindez 190 milliárdot? Összességében egyelőre nem állítható, hogy az ISS hatalmas tudományos áttörésekhez segítette az emberiséget. Haszontalannak azonban szintén nem lehet tekinteni, hiszen...
No Image Available
És azok a hangzatos , míves titulusok a névsorban szereplők neve mellett! Móricz Zsigmond -ha élne-biztos írna egy jó kis színdarabot róluk. A nap kommentje
Már van tanácsadó szervezet, alapítvány Miskolc kultúrájáért! Most már csak tenni is kellene érte! Mármint a kultúráért!!! És azok a hangzatos , míves...
Karikó Katalint az év nőjének választotta a nemzetközi Glamour magazin
Az mRNS-vakcina kidolgozásáról ismert tudós először nemet akart mondani a jelölésre, de aztán lánya rábeszélte, mondván, a fiataloknak szükségük van olyan példaképekre,...
No Image Available
A fidesz CEU céljai Miskolcon (is)
A hazafias szellem és a nemzetközi kiválóság a Mathias Corvinus Collegium (MCC) képzéseinek célja, az intézmény programjaiban már 3700 fiatal vesz részt – mondta...
No Image Available
Veres Pál döntött. EGYELŐRE NEM LESZ KÖTELEZŐ OLTÁS A VÁROSI INTÉZMÉNYEKBEN
Az országos átlag fölötti az átoltottság a város intézményeiben – ezzel indokolják a döntést. ...
No Image Available
Felfüggesztett börtönt kapott a mezőnyárádi férfi, aki felakasztotta, majd egy baltával verte szét a kutyáját! Helló bazmegye
Felfüggesztett börtönt kapott a mezőnyárádi férfi, aki felakasztotta, majd egy baltával verte szét a kutyáját A Tiszaújvárosi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a...
A Miskolci tiszti klubban. Zánkára hordta a gyerekeket a honi légvédelem gyerektalálkozóira
Marika büszkén meséli, Zánkára hordta a gyerekeket a honi légvédelem gyerektalálkozóira, ahonnan sok aranydiplomát elhoztak a kicsik versmondásból, bábozásból. (Itt meg kell említeni,...
„Ne csináljanak nekem viccet, mert a Dunának megyek!” – mondta Böske az eredményhirdetés után félénken és bájosan
Böske, a szőkés hajú, piciny szájú, nagy és kék szemű, nyúlánk, őzike alkatú, 116-os sorszámú fiatal magyar lány, aki megfelelt a korszak női...
No Image Available
Én meg azt nem értem, hohgy miért engedik neked a kettes elmén a kommentelést… A nap kommentje
Én meg azt nem értem, hohgy miért engedik neked a kettes elmén a kommentelést ...
Puzsér: Friderikusz Sándor köpedelmes zakói..
Az azonban cseppet sem elfogadható, hogy miközben egész életében igénytelen kereskedelmi tévés formátumokat okádott vagyonokért a képernyőre, most előadja a kisemmizett művészt. Egyrészt...
A MISKOLCI EGYETEMRE IS MEGÉRKEZETT AZ ŰRIPAR
Egyelőre öt korábbi űrhajós személyében, akik a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. Kongresszusa alkalmából látogattak el az intézménybe, hogy az űrkutatás és űrtudomány iránt...
No Image Available
Rossz hír: akadozik a távfűtés a miskolci Avas városrészben
Az üzemzavar végéig csökkentett kapacitással működik a távfűtés az Avas városrészben/ Fotó: YouTube A javítást ugyan megkezdték, de egyelőre nem tudják megbecsülni, mennyi...
Harminc éve a jugoszláv légierő benézte az országhatárt – a barcsi bombázás évfordulójára
A kilencvenes évtized legnagyobb európai vérfürdője, mely Vukovár környéki és a knini krajina horvát-szerb szomszédségi csetepatéival kezdődött, majd a szlovén kiválás után egy...
Leukémia hogy derül ki?
A leukémia a csontvelőben található vérképző sejtek felszaporodása révén alakulhat ki, amelynek következtében a daganatos, elváltozott sejtek felgyűlnek a csontvelőben és gátolják az...
Hollósy Madár András: Késes támadás a Fidesz-KDNP aktivistái ellen
Késes támadás történt a miskolci Fidesz-KDNP aktivistái ellen, írta korábban a Facebookon Hollósy Madár András. Utánajártunk, hogy hol tart a nyomozás. Megtudtuk. Az...
35 millió forintos kormányzati támogatást kapott az ellenzéki összefogás jelöltje, hogy rendbe tegye a panzióját
4 fontos cikk ma reggel: 35 millió forintos kormányzati támogatást kapott az ellenzéki összefogás szolnoki jelöltje, hogy rendbe tegye a panzióját A balassagyarmati...
Miskolc. Szeleta park. Már régen kész kellene lenni, de csak most kezdenek hozzá
MÁR ÉPÜL A SZELETA-PARK Szerdán pedig ünnepélyes körülmények között az alapkövet is elhelyezik. Munkagépek jelentek meg az elmúlt héten a korábbi Herman Ottó...
Ideje újra rettegni a migránsoktól – üzeni a legújabb kormányzati videóklip
„Nagyon kezdek félni. Iszonyatos hullám jön. Éjjel-nappal. Járőröznek a rendőrök. Köröz a helikopter felettünk. A szerbiai kisfalvak már kiürültek a migránsok miatt, akik...
No Image Available
Kiliándéli Közösség ????kitalált gittegylet , néhány unatkozó , onanizáló fotelhuszárral ? A nap kommentje
Kiliándéli Közösség ???? Hány száz aláírással ?????Ezért még akár bírósági eljárás is következhet, mások nevében jogtalanul , felhatalmazás nélkül és hamisan nyilatkozni. Vagy...
No Image Available
Reklama. Műtőzöld Škoda-csoda. Aksija, akár egy Tesláé. Privátban összehozlak vele, ha nem vársz tőle túl sokat.
“Új élettársat keres ez az SZTK műtőzöld Škoda-csoda a múlt évezredből. Az 1.9SDi-nek olyan hangja van, hogy ha dizelb*zi vagy megőrülsz, de ha...
No Image Available
Miskolci dámszarvas. Kértek engedélyt a sajtóosztálytól, de rájuk sem bagóztak…
A boon.hu szerette volna megtudni a Miskolci Állatkerttől, hogy nekik valóban van-e altatólövedékük, és azt rövid időn belül a szükséges helyre tudják-e szállítani....
Napokon belül kirakhatják a lovaglást az öttusa versenyszámai közül
A Guardian több, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) vezető testülete titokban arról szavazott, hogy kikerül a lovaglás a...
No Image Available
Karanténba került a Szabó Lőrinc iskola 2/a osztálya és a Penny Market üzlet néhány dolgozója is…
A balassagyarmati polgármester beszámolói alapján legalább egy kórház járványhelyzetébe bepillantást kaphatunk Továbbra is botrányosan gyenge a központi tájékoztatás a magyar járványhelyzetről. Szinte semmit...
Ultramaraton Košice – Miskolc. A startlistában megtaláljuk a gyengéd szex pár képviselőjét is. És köztük Andrea Zelina Ke žmarokból
Kosice Peace Marathon – Medzinárodný maratón mieru Košice Otkmft4ó5fobn1er 131., 93d:30 · Blížiaci sa Ultramaraton Košice – Miskolc ponúka viacero výziev. Tou najväčšou je samozrejme individuálne...
Bár Gulyás koronavírusos lett, egyetlen kormánytagnak sem kell karanténba vonulnia
Ebben az évben a kontaktkutatás nem vált éppen fontos részévé a járványvédelemnek. Pedig a miniszter rengeteg emberrel találkozott az elmúlt héten. Vasárnap kiderült,...
FONTOS GYŐZELMET ARATOTT HAZAI PÁLYÁN A DVTK
A Merkantil Bank Liga 14. fordulójában hétfő este játszott a DVTK a Haladás ellen. Az első félidőben Szatmári Csaba szép góljával előnyt szereztek...
Ismét MagyarBrands díjas a Jánosik Kft.
Jánosik Lajos Ötödször nyerte el a MagyarBrands díjat a Jánosik és Társai Kft. – tájékoztatott Jánosik Lajos, a Jánosik és Társai Kft. tulajdonosa....
Miskolc Road Cycling Club. Felipe Miranda bajnok lett
A Miskolc Road Cycling Club csapata az országos amatőr bajnokságban harmadik helyezett lett és még ennél is nagyobb büszkeségük Felipe Miranda, aki 2021-ben...
Szinte mindenkinek az a legjobb, ha otthonában halhat meg….
Hogyan szeretne meghalni? Szinte mindenkinek az a legjobb, ha otthonában halhat meg, de sokaknak erre még mindig nincs lehetősége. A halálhoz kapcsolódó hagyományos...
A vaginagőzölője, a lehetetlen illatú gyertyái és a különböző helyekre dugdosható tojásai miatt…
http://https://www.youtube.com/watch?v=MunlAm7IGsE&t=24sGwyneth Paltrow Goop márkanév alatt futó sarlatánkodásain a végtelenségig lehet nevetni. A vaginagőzölője, a lehetetlen illatú gyertyái és a különböző helyekre dugdosható tojásai miatt az...
No Image Available
A vadásztársaságnak nincs kábító lövedèke az egèsz megyèben ,így meg kellett halnia Ezek mennek facsén
„Sajnos lelőttèk a Szentpèteri kapui temetőbe be ment ott rohangált. A vadásztársaságnak nincs kábító lövedèke az egèsz megyèben ,így meg kellett halnia Egy...
No Image Available
Kassa. Ma először repült el repterünkről a várva várt Ryanair vonal Dublinba
Košice International Airport 03tagupga gco7có.g · Dnes z nášho letiska prvýkrát odletela dlhoočakávaná linka Ryanair do Dublinu. Letecká spoločnosť bude linku prevádzkovať dvakrát týždenne v...
Ez Miskolc. Aztán lelőtték…
Az állattal a Szentpéteri kapui temetőben és a Kis-Hunyad utcán is találkoztak. 13:10 A Kis-Hunyad utcán készített videót láttam a közösségi oldalon, amelyen...
No Image Available
Irodaház helyett lakóház épülne a belvárosban
Kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a miskolci közgyűlés azt a magánterületet, ami Miskolc főtere, a Szent István tér mellett található. A tulajdonos, a Hell...
No Image Available
Minden, amit tudni akartál a teliszart búvárruháról!
11.30: Friderikusz az Andamán-tengeren. 17.30: Az élet is egy pilótajáték. 18.00: A búvárkodás szépségei. 20.00: Minden, amit tudni akartál a teliszart búvárruháról! 23.30:...
No Image Available
Mert az első Kríza kurzus (élén Kovács Zsolttal és Zs. Papp Ferenc politikai (kultúrkomiszárokkal) új alapokra kívánták helyezni a kulturális életét. Feleslegessé váltak – persona non grata lettek – a korábbi sikerek kovácsai (Fedor, Dobrik, Dobrossy és sokan mások. A hónap kommentje
2013. január 1-től a HOM városi intézmény lett, sok minden értéket ki dobtak (ki kellett dobni), mert az első Kríza kurzus (élén Kovács...
Ragadós… Az MVK járatain is kötelező lesz a maszkhasználat
A szigorítás érinti a járatok megállóhelyeit és végállomásait is. Kezdődik újra, amit már többször is átéltünk 2020 tavasza óta. A kormány csütörtökön bejelentett...
Miskolc. Pénz (források) nincs, tervek igen. Veres Pál optimista
– Bebizonyosodott az elmúlt években, hogy egy autópálya önmagában gazdasági felhajtóerőt jelent egy település számára – mutatott rá Veres Pál. A városvezető úgy fogalmazott,...
Huh. Ez valami nagy botrány lehet, mert egy hónapja nem válaszolt a Városháza
Egy most lezárult vizsgálat (MEKH) szerint Nyíri László nem rendelkezik a szükséges képzettséggel, gyakorlattal ahhoz, hogy a MIVÍZ vezetője legyen. (1.5 milliós büntetést...