Kategória: Kiemelt jobb
Alkoholmentes diákbált rendez Miskolc diákönkormányzata a Hermanban
Városi szintű diákbált rendez Miskolc Városi Diákönkormányzata (MiDÖK) november 11-én, szombaton. A bált immár második alkalommal szervezik meg, az est a Miskolci Herman...
Amíg a Borsod Online trash, ez kőkemény gonzó. A nap
Ezért a hírért jöttem. Meg úgy az egész oldalért. Amíg a Borsod Online trash, ez kőkemény gonzó. ...
Pápua Új-Guinea. Balognak NAGYON MAGAS az ázsiója Párttitkár elvtársnál. Ezek mennek
Káncz Csaba geopolitikai jegyzetei · Hadházy Ákos számol be róla, hogy két hét (!!) után véget ért a „köztársasági elnök” és a „püspök”...
Nagy Ákos. Veresék. Jártak Dubaiban, szerveztek látványos vacsorákat, felújítottak vezérigazgatói tárgyalót
Nagy Ákos hangsúlyozza: nem elég az a politikai szégyen, hogy négy év alatt egyetlen olyan projektet sem indítottak, amihez ők szerezték volna meg...
Aranyszarvas: Nem hibázott az önkormányzat, a bútorzat marad
Egyike volt Miskolc két első patikájának, amelyek 1762-ben nyíltak meg. 19. századi bútorzata máig megmaradt és éppen ez okozta a galibát. A Minap emlékeztet...
Forrásaink szerint Miskolcon sok a szifiliszes, főleg Lyukóban. Köztük gyerekek
Forrásaink szerint Miskolcon sok a szifiliszes, főleg Lyukóban. Köztük gyerekek. Megkérdeztük. Tisztelt Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal! Az információs...
Jakabos Zsuzsanna húsz év elteltével is országos bajnok lett
Betlehem Dávid országos csúcsdöntéssel indította az úszók rövidpályás országos bajnokságát: a nyíltvízi vb-ezüstérmes 1500 gyorson kilencéves rekordot adott át a múltnak Debrecenben. Németh...
A benzin adója nő, de a Túró Rudié csökken
A bolgár tranzitadó ellenére is jönni fog az orosz gáz; elkészültek a 2024-es adószabályok tervei; számolgat a kormány, milyen fejadagokra lenne szükség, ha...
Egy hős a pokolban! Ezt a hőst Wafinak hívják, ő egy beduin nyomkövető. Ezek mennek
העדה הנוצרית בישראל · גיבור בתופת! לגיבור הזה קוראים וואפי, הוא גשש בדואי עם קריירה של 25 שנה בצה”ל, נלחם בכל המלחמות וכל...
dj kazahriah kezet ráz rátonyi róberttel. Küldjél
dj kazahriah kezet ráz rátonyi róberttel a „jó ebédhez szól a nóta” című műsor vinylszaggató felvételét követően a kossuth rádió 1-es stúdiójában mti/origo...
Januárban 41 forinttal emelkednek az üzemanyagárak
Az ATV műsorában Hernádi Zsolt azt mondta, az adóemelés miatt januártól 41 forinttal fog emelkedni az üzemanyagok ára. „Ez egy uniós előírás, mindenképp...
Ezeket bukja Miskolc. Elektronikus jegyrendszer a tömegközlekedésben (e-jegy), illetve több mint 600 térfigyelő kamera
PÉNTEK VIRRADÓRA VÉGET ÉRT A MODERN VÁROSOK PROGRAM Egy tollvonással vonta el a kormány a forrást a Modern Városok Programtól háborús helyzetre hivatkozva...
A FIDESZ AZ ÁLLAMI FORRÁSOK UTÁN A FEJLESZTÉSI TÁMOGATÁST IS ELVESZI MISKOLCTÓL
A miskolci közgyűlés Velünk a Város frakciója közleményben reagált a hírre, hogy a kormány újabb forrásokat von el a várostól. A közleményt az...
Pénteken háromszor is karambolozott a miskolci villamos
Pénteken már korán reggel baleset történt, a Thököly utcánál mentek neki a villamosnak személyautóval. A második esetnél, dél körül a Zenepalotánál is egy...
Miskolc. Csak naturistákat szállíthat. Badány fogja felavatni. A nap
Taktika! Ez volt az utóbbi 4 évben. DE! Mostantól Hegedűs elvtársnő lecsíp 4 milliárdot a Krausz programból, ott megmarad a 71 milliárd, Krausz...
Az Y-híd beleszalad a Tiszai pályaudvar ugyanúgy hagyott rendezetlenségébe, állítólag az egész híd felesleges. A nap
Hát ez szép volt. Az Y-híd beleszalad a Tiszai pályaudvar ugyanúgy hagyott rendezetlenségébe, állítólag az egész híd felesleges volt, elég lett volna egy,...
Orosz játékost igazolt a Diósgyőr. 186 centi
A DVTK extraligás női röplabda csapatának új játékosa nem más, mint az orosz Tatyana Prosvirina. A 2000-es születésű, 186 centiméter magas center legutóbb...
Miskolcon is összeomlik az ellenzéki összefogás? Ha ezekre várunk, soha a rohadt életben nem lesz kormányváltás. A nap
Miskolcon is összeomlik az ellenzéki összefogás? Ha ezekre várunk, soha a rohadt életben nem lesz kormányváltás ...
Az orvosok fix fizetést kapnak, és nincs semmilyen motiváló tényező az orvosi bérrendszerben
Dagadnak a várólisták, már 48 ezer ember vár műtétekre A szakértő szerint az ellátórendszer nem igazán érdekelt a várólista rövidítésében. Tovább duzzadnak a...
Az EU betiltja a Meta személyes adatokon alapuló célzott hirdetéseit
A határozat válasz arra, hogy a techóriás fizetőssé tette a hirdetés nélküli Facebookot és Instagramot. Borítókép: Mark Zuckerberg, a Facebook internetes közösségi portál...
Amikor Cziffra György politikai fogolyként került Miskolcra és kőfaragóként építette a Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetemet
Cziffra Györgyre emlékeznek a Miskolcon Kovács Kati és Balázs János koncertje A Cziffra György Emlékesten Kovács Kati és Balázs János ad koncertet a...
Miskolc, Diósgyőri vár. Rostás építész nem nyilatkozik
A második ütem tervezését nem az előző csapatra bízta a 2010 és 2019 között regnáló fideszes városvezetés, hanem a polgármesteri hivatal akkori főépítészére....
Dugó gyom migránsok szegregált romák leszbikusok melegek biszexuálisok transzok queerek mesekönyvek. A nap
Röfi folyamatos harcban áll. Nézzük meg, hogy 2010 óta milyen emberekkel, csoportokkal és szférákkal kellett felvennie a harcot (a számozás nem sorrendet jelent):...
Rákay Philiptől Győzikén át az ilyen noname nullajancsikig mindenkinek ad munkát a rendszer, akik egy normális világban a CBA parkolókban cserélgetnék a kukazsákokat. A nap
Az egész NER erről szól, hogy Rákay Philiptől Győzikén át az ilyen noname nullajancsikig mindenkinek ad munkát a rendszer, akik egy normális világban...
Decemberben jöhet a minimálbér-emelés, nettó 217 ezer lehet a garantált bérminimum
Január helyett decembertől emelkedhet a minimálbér és a bérminimum egy friss javaslat szerint – mondta el Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium felelős államtitkára...
Brainstorming… Ja. kivel? az újdelhi retkekkel? A hónap
Ez a pali értelmezni sem tud…. JESSZUMPEPI. Három dolog, három KÜLÖNBÖZŐ hatósághoz tartozik….. Brainstorming… Ja. kivel? az újdelhi retkekkel? Úgy írja mintha Orbánnal...
Tóta W. A brit képregényt le kell fóliázni, az óriási buzifesztiválokat leíró Ószövetséget viszont nem?
Kénytelen kitiltani a Nemzeti Múzeum a 18 éven aluliakat, ugyanis a World Press Photo kiállításon többek közt melegek szerepelnek. Homoszexualitás megjelenítése valósul meg, és az ilyesmitől nálunk...
Miskolc a titkok városa. Halál a város telkén
Májustól várjuk a választ a Városháza Sajtótól A z eszakhirnok.com legendás szimata 2023.05.30. ( 2023.05.30. ) 0 Hozzászólások View Facebook Twitter Linkedin Pinterest Email A rendőrség megerősítette az eszakhirnok.com infóját, hogy...
Miskolcon jelenleg egy ellenzéki polgármesterjelölt van – hangsúlyozta Hegedűs Andrea
Miskolcon jelenleg egy ellenzéki polgármesterjelölt van – hangsúlyozta hétfőn Hegedűs Andrea a Demokratikus Koalíció (DK) polgármesterjelöltje, Szopkó Tibor jelenlegi alpolgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján....
Miskolc. Félix mindenkit meg akar menteni
Magasmentés Filmbemutató és közönségtalálkozó 2023. november 6. 18:30 Miskolc Művészetek Háza Béke Art Moziterem 2023. november 6-án 18:30-tól a Magasmentés című film lesz...
Veres Pál nem bontja ki az igazság minden részletét LEHOCZKI LÁSZLÓ ügyében
Korábban írtukhttps://www.eszakhirnok.com/2023/10/29/319979/ A polgármester személyesen segíti a Spider Mentőcsoport alapítóját, hogy ismét méltóképpen végezhesse a munkáját, a politikusoktól, pártoktól pedig önmérsékletet vár. Nem...
Lemigránsozták és hamászos robbantósnak nevezték a harmadosztályú focistát
A szurkolók rasszista bekiabálásai miatt lecseréltette magát Remili Mohamed, a harmadosztályú Kelen SC futballistája a Csorna elleni hétvégi bajnoki mérkőzésen. A korábbi NB...
Minden vásárlásunkért a tenger fizet: évente 26 millió tonna műanyaghulladék kerül a tengerekbe és óceánokba
Társadalmi célú hirdetés. ...
Magyarországra toloncolná vissza a migránsokat Robert Fico
Az elképzelésről Szlovákia új kormánya még nem egyezett meg a magyar kabinettel. Lovakkal, kutyákkal, hőkamerákkal felszerelt autókkal és drónokkal akarja megállítani a menekülteket a...
Otthon, az ágyukban mészároltak le egy kilencfős donyecki családot Távol-Keletről származó, szerződés oroszok
Otthonukban, az ágyukban fekve mészároltak le egy kilencfős családot, köztük két kisgyermeket a megszállt kelet-ukrajnai Volnovakha városkában. Az eset felháborodást keltet Ukrajnában, de...
Tik Tok Bandi intézkedik az impotens Városgazda helyett
Elvitette a roncs autót a Dankó Pistáról ...
Hírzárlat a miskolci Városházán a törökökkel kapcsolatban
Tisztelt Jegyző Úr! A helyszínen nincs mozgás. Mit lehet tudni az Adöksan miskolci gyáráról 2020 Korábban írtuk Adöksan. Törökök jönnek Miskolcra 2020.04.17. 0 Hozzászólások ...
Ungár Péter: Gyurcsány Ferenc Mózes
A Válasz Online-nak adott interjút Ungár Péter, az LMP társelnöke. A beszélgetés egy jelentős részében a DK-hoz és Gyurcsny Ferenchez fűződő viszonyáról kérdezik....
No Image Available
Bréking. A Hamász ötnapos tűzszünetet és üzemanyagot kér a túszokért cserébe
A Gázai övezet északi részén élő palesztinok hétfőn kora reggel heves légi és tüzérségi csapásokról számoltak be, miközben az izraeli csapatok tankokkal nyomultak...
Épül az Ellipsum 2? Látogató központ az Avasi kilátó mellett
A Kriza korszak használhatatlan (Ellipsum), elbaltázott, (Diósgyőri Vár, Lovagi Tornák tere), fölösleges ( Bükk kapuja) könnyeit nyeli (képzavar) Veres Pali és a miskolci...
Borkuti: nem vagyok pártkatona
Azt is kifejtette, ő nem a DK „pártkatonájaként” került be a testületbe, hanem még a 2019-es önkormányzati választások előtt elfogadta azt az egyességet,...
Miért vesz uránt az USA az oroszoktól?
Az orosz állami tulajdonban lévő Roszatom kulcsszerepet játszik a nukleáris üzemanyag és berendezések globális ellátásában. Az Európai Unió több tagállama, köztük Magyarország, Bulgária, Csehország, Szlovákia...
A miskolci polgármesteri hivatalban? Pálfordulás?
Mi történik a miskolci polgármesteri hivatalban? Pálfordulás? ...
NEM! Az előválasztásra Miskolcon! Az a fidesz kottája!!
NEM! Az előválasztásra Miskolcon! Az a fidesz kottája!! ...
Annyira távol kerül Magyarországtól, hogy saját életét teszi tönkre, ha hazajön ebbe fasiszta szartengerbe. A nap
“több, mint 16 ezer magyar diák tanult külföldi egyetemeken. Bár ez az összes felsőoktatásban tanuló magyar diáknak mindössze 7 százaléka” – valószínűleg a...
Kiperelte a DK a közmédiából, hogy mennyit keresnek a legismertebb arcai
Pert nyert a Demokratikus Koalíció az MTVA ellen, így kiderült, hogy mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai. „Csak olyan emberek fizetéseit hozhatjuk nyilvánosságra,...
Miskolcon, Szegeden és Pécsen is átlépték már településenként az ezer szavazót
Rekordmértékű szavazat érkezett az alternatív népszavazás 6. napján, szombaton délelőtt! Utolsó hajrához érkezett Magyarország első alternatív oktatási népszavazása, amelyet az Egységes Diákfront és...
Matyó föld. Tini lányával vetette fel a gyámügyes mezőkövesdi nő, hogy szexel
Az eset kétdiplomás főszereplője ráadásul gyámügyesként más szülők gyermekeiről döntött. A nőt végül a gyermek apja buktatta le. Másfél éven keresztül kényszerítette lelki...
Ez sokba fog kerülni. Kinyit az Ellipsum
December 1-én újra kinyit az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő Miskolctapolcán. ...
Momentumos forrásaink szerint a párt is indít polgármesterjelöltet, a Fidesz nagy örömére Miskolcon
Momentumos forrásaink szerint a párt is indít polgármesterjelöltet, a Fidesz nagy örömére Miskolcon. Állítólag megkeresték Barkóczy vállalkozót, de ő lepattintotta őket. Más nevek...
Lesz beszéd is. Új járműveket kap a Miskolci Önkormányzati Rendészet
Az eseményen beszédet mond: Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere Szabó Ferenc, a MIÖR igazgatója ...
5 tipp a fenntartható öltözködéshez
A divat nemcsak az önkifejezés és a stílus eszköze, hanem a környezetünkre és a társadalmunkra is hatással van. A divatipar az...
Szakított hátráltató múltjával Lehoczki, Törökország hőse
Lehoczki László és lánya, Binda Nikolett váratlan nyilatkozatot tett közzé a Facebookon. A mentőcsoport alapítója közleményében bejelentette, hogy 2023. május 25-én kilépett a Spider Mentőcsoport...
A szexmunkás állítólag azért lett rosszul, mert túladagolta a merevedési zavar elleni tablettákat, de az ellátására hívott mentőket a pap először nem akarta beengedni a lakása ajtaján
Belebukott a paplakban rendezett orgiába a lengyel püspök 24.hu 2023. 10. 26. 12:36 Bár a Vatikán nem erősítette meg, de Grzegorz Kaszak püspök...
Hogyan rendezzük be a fürdőszobát úgy, hogy ne legyen zsúfolt?
A fürdőszoba az egyik legfontosabb helyiség az otthonunkban, hiszen itt kezdjük és fejezzük be a napot és viszonylag sok időt töltünk...
A szavazatoknak csak 5-7 százalékára számíthatnak Hegedűs Andreáék. A nap
Hogy milyen esélyei lesznek a jelenlegi helyzetben a szétesett ellenzéknek, azt csak sejteni lehet. A DK és az LMP által előidézett megosztottság egyértelműen...
Amikor Cseléné Figula Edina betámadja Enrique Iglesiast. Szirma áramellátása
Az MVM bőkezűen támogatja a Fradit, de Szirma áramellátására nem jut pénz címmel tartott sajtótájékoztatót a Velünk a Város két jobbikos önkormányzati képviselője szerdán....
Lyukóban egy zebra sincs
MKKP Borsod és Magyar Kétfarkú Kutya Párt eseménye Lyukóban 4000 ember lakik egy főút mentén és egy zebra sincs. Kismamák gyerekekkel kerülgetik a pocsolyákat a forgalmas...
Dr. Halmai Gyula: A Pólus Program miskolci neve: Technopolisz. A nap
Nyugi van Majd a Dobrev-Donáth klán szövetsége elhozza a Kánaánt. csak profi tervező intézetek, mérnök irodák, kutató bázisok maradnak itt. Meg egy jó...
Eccerű! Mivel a Nagy-Miskolc program nem jött be; Kis-Miskolc program kell, vagyis. A nap
Eccerű! Mivel a Nagy-Miskolc program nem jött be; Kis-Miskolc program kell, vagyis Diósgyőr leválik, az ős-vágy szerint, az ezzel járó nem semmi munkák...