Kategória: Kiemelt jobb
Sátoraljaújhely fideszes polgármestere szörnyülködik a kórházi állapotokon.- 10 komment
Szamosvölgyi Péter a Facebook-oldalán nyilvánosságra hozott posztban szörnyülködik az Erzsébet Kórházban kialakult helyzeten. Az itt élők nem másodrendű állampolgárai az országnak. Nekik is...
Egyre kínosabb helyzetbe hozza a polgármesterségre készülő Veres Palit a Miskolc Holding
A Miskolc Holdingnak 15 nap kevés volt arra, hogy elárulja mennyit költöttek. Továbbra sem tudni, hogy mennyibe került pontosan a Miskolc Holding Zrt. tulajdonában álló...
Egy miskolci lány viszont kétezer dollárt kapott…
Hazalátogatott Ricsére Hollywood egyik alapítója, a Paramount filmstúdiót létrehozó Zukor Adolf, és szétosztogatott vagy hetvenmillió koronát – írta az Est, amelynek riportere meglátogatta a...
Csehszlovák Kém. A ruszkik ölték meg Petőfit
Már régebb óta kint vannak: az ukrán trubyna.org két hete vett észre olyan posztereket az ukrán-magyar határ mentén, amelyiken többek között Petőfi Sándort is...
Szégyellem hogy borsodi vagyok. A hónap
Szégyen. Bizonyítvány ez a megyéről, a vadászokról, az országról. Több ezer kilométer után Borsodon nem jutott át. Szégyellem hogy borsodi vagyok. ...
Megbukott Orbán orosz kémbankja
A magyar állampolgárt és budapesti lakosokat érintő szankciókat aztán David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete szerda délutáni sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette.„Ez a...
Miskolci Kilátó? Otthon hagyták a csavarlazítót? És a flexet?
Rozsdásak a csavarok A rendhagyó „csúcstámadás” időpontját azért nem lehet teljesen pontosan megjósolni előre, mert azt, hogy az idén hatvanéves épület rögzítő csavarait...
Bayer Zsolt, Liebmann Katalin és Fábry Sándor humorista is arra kéri Novák Katalint, adjon kegyelmet Budaházyéknak
Fábry Sándor humorista is arra kéri Novák Katalint, adjon kegyelmet. Egyre többen támogatják a Budaházy Bizottság nyílt levelét, melyben arra kérik Novák Katalin köztársasági...
6,2 millió euróra becsüli a Sajó szennyezésének felszámolását a szlovák kormány
Mintegy 6,2 millió euróra (2,4 milliárd forintra) becsüli a szlovák környezetvédelmi tárca a Sajó szennyezésének felszámolását, a költségbecslés tartalmazza az alsósajói bányában végzett...
Vizsgálat indult, hogy tényleg kirúgta-e Hadházy lábát az egyik rendőr a Karmelitánál
Hadházy Ákos a múlt szerdai kordonbontás után kitette az oldalára annak a rendőrnek a nevét és fényképét, aki elmondása szerint szándékosan, erővel elsodorta a lábát, miközben próbálta...
Én, mint a Civilek a turizmusért egyesület elnöke egy újabb javaslatot tennék
Szerelmesek sétánya. Nagyon sok civil javaslat van már az Avasi pincesor hasznosítására. Azonban én, mint a Civilek a turizmusért egyesület elnöke egy újabb...
Gyöngyösi a széderasztalnál olyan, mint egy pedofil az óvodai nevelésről szóló konferencián
Köves Slomó: Gyöngyösi a széderasztalnál olyan, mint egy pedofil az óvodai nevelésről szóló konferencián Reagált a fideszes Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője arra,...
– Roszatom – gondolta Szíjjártó – Szopatom – gondolta Roszatom. A nap
Szíjártó ma ismét Moszkvában – Roszatom – gondolta Szíjjártó – Szopatom – gondolta Roszatom ...
A turista jegyek Miskolcon a legdrágábbak
A viteldíjak alapján a többi vidéki városhoz képest Szegeden kiugróan drága a kedvezményes bérlet, az SZKT viszont lapunknak azt mondta, Miskolchoz és Debrecenhez...
Balogh pátert nem tartom erkölcsös vallási vezetőnek
Balogh pátert nem tartom erkölcsös vallási vezetőnek. Embernek sem. Amit emberminiszterként végzett az Orbán kormányban, az egyszerűen elfogadhatatlan, nem lehet megbocsátani. Ez nem...
Ha a Kozma utcai köztemető muszlim parcellája betelik, csak néhány vidéki városban, például Miskolcon marad pár szabad sírhely
Ha a jelenlegi körülmények változatlanul maradnak, a hazai muszlim vallási kisebbségnek alig két-három év múlva nem lesz hová eltemetnie a halottait – állítják...
Bukaresti ezüstműves roma családban született, ma a Google fejlesztőcsapatában dolgozik
Szakítás a közösséggel A mesteri elvégzése után Rowena visszatért Romániába, de már nem az a roma nő volt, aki elment. egyre fontosabb volt...
A szcientológiai egyház is megszólalt a lövöldözésre készülő miskolci kamasz ügyében
Laptársunk, a borsod24.hu részletesen beszámol róla itt. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR – Citizens Commission on Human Rights) szervezetét a Szcientológia Egyház...
Ezüst színű dugóhúzót, avasi puzzle-t és hűtőmágnest is kér a miskolci Városháza
Miskolc két részből álló turisztikai marketingre szóló közbeszerzési eljárást hirdetett. Az egyik a Miskolctapolcához kötődik, itt a megbízás része lesz kisfilm készítése, a...
Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die.” A nap
„Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszünhetett dobogni szive – Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die.” ...
Orbánnak zúgott a csúnya felcsúti vereség alatt, hogy „Legendát nem lehet venni”
Elrontották a világ számos sarkából összevásárolt felcsúti legények Orbán Viktor húsvétját. Felcsúton kaptak ki 3-0-ra attól a Kecskeméttől, akik megvalósították, amire Orbánék nem...
Senki se mondja nekem, hogy a holokauszt nem történt meg. Az utolsó nürnbergi ügyész – a magyar származású Benjamin Ferencz 103 éves volt
Meghalt az utolsó nürnbergi ügyész – a magyar származású Benjamin Ferencz 103 éves volt A 94 éves Benjamin B. Ferencz Erdélyben született, 27...
Ismét többen távoznak Magyarországról, mint jönnek
Öt éve nem távozott annyi magyar az országból, mint 2022-ben. Visszafordult a 2021-es pozitív trend is, ismét többen mennek el, mint jönnek. Utoljára...
Magyar nyelvű szöveget írt az oroszokra kilőtt gránátokra a leendő ukrán nagykövet
Igazi polihisztor Sándor Fegyir – magyar ismerősei szerint Sándor Ferenc –, akit a napokban jelöltek Kijevben Ukrajna budapesti nagykövetének. A 47 éves leendő diplomata ugyanis...
Hofi Géza tehetsége vitathatatlan. De a legendája hamis
Hofi gyakorlatilag a Kádár-rendszer udvari bolondja volt– mondta Mező Gábor kutató, újságíró. Minden diktatúrában, hogy ha végigtekintünk az egész történelem folyamán, mindig ott...
A hazudozó, tolvaj alkalmazottakra hivatkozva zárt be a sárospataki Pizza del Fiore
Az alkalmazottakra hivatkozva zárt be egy pizzéria Sárospatakon Éttermünket bezártuk. Sajnáljuk, hogy nem sütünk több Zemplénit, Magyarost, és semmilyet. Elismertségünket növekvő forgalmunk is...
Bayer Zsolt szokás szerint kurvaanyázott egyet. Németország és Franciaország is csatlakozott a homofób törvény elleni perhez
Az Európai Bizottság tavaly nyújtott be keresetet az Európai Bírósághoz a 2021-es homofób törvény miatt, ami orosz mintára összemosta a homoszexualitást és a transzneműséget a...
A miskolci Béres Bence cége vásárolta meg a Hámort
Szeretem a régi, ikonikus épületeket. Szeretem ezt a stílust, a bejáratnál a korinthoszi oszlopokat. Már évek óta tervezzük, hogy veszünk egy irodaépületet, és...
Ötvenöt erős nő története Magyarországról
Hogyan rúgja fel a könyvszakma alapszabályait, és épít sikeres vállalkozást a maga elképzelése szerint. Szabados Ágival, D. Tóth Krisztával, Tapasztó Orsival és Liptai Claudiával külön videóinterjú.https://mail.google.com/mail/u/0/#inbox/FMfcgzGsltPGJkhWkpNzHQZFvLkpPChS ...
Provokációnak nevezte Deutsch Tamás Gyöngyösi Márton meghívását a a zsidó húsvétra
„A rendszerváltoztatás óta eltelt több mint harminc év legnagyobb felháborodást kiváltó antiszemita megnyilatkozása Gyöngyösi Mártonhoz kapcsolódik” – jelentette ki. A Mandiner korábban megírta, hogy Gyöngyösi Márton kipában...
Turbó körforgalom. annyira hiányzott a miskolciaknak, mint Krisztusnak a töviskorona.
Csöbör élete főművét , a látványtervét tette fel a húsvéti üdvözletére. Legalább annyira hiányzott a miskolciaknak, mint Krisztusnak a töviskorona. ...
Olasz és brit állampolgárok. Halálos terrortámadás Tel-Avivban
Bea Bar Kallos – 2023-04-07 Rendőrök állank 2023 április 7-én Tel Avivban gázolás merényletet elkövető Kfar Kassem felborult autója mellett. Az izralei állampolgársagú...
Koncz Zsófia és nőtársai. Megemelte a szoknyácskáját, hogy megmutassa a „kismacskáját”
De menjünk tovább, akadnak még címek, amik remélhetőleg nem zavarnák mondjuk a fideszes Koncz Zsófiát sem. Például ha Opitzhoz hasonlóan ő is felvenne...
Hidrogén és kéjgáz. Miskolcon is tehetünk már pénzt bitcoin-automatába
Miskolcon is tehetünk már pénzt bitcoin-automatába, de a fővárosban van erre a legtöbb helyen lehetőségünk. A Binance, a világ legnagyobb kriptotőzsdéje szerint csak...
A miskolci DK üdvözölte a kormány döntését
A márciusban életbe lépett új kormányrendeletnek köszönhetően a város több száz millió forintot takarított meg – erről beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján Mokrai Mihály. A...
Polgármesterség. A „béna kacsa” állapotba került Veres Pál először azt jelezte…
A „béna kacsa” állapotba került Veres Pál először azt jelezte, hogy talán nem indul, de aztán a KESMA/FIDESZ médiában bejelentette, hogy szeretne polgármester...
A Barlangot meg talán államosítja a kormány. A Diósgyőri nem játszik, a Néplavór (Selyemrét) meg valahogy elketyeg
Fürdős forrásaink szerint, rövidesen ki lehet majd bérelni a tapolcai strandot, meg az Ellipsumot üzemeltetésre. (Valszeg csak egy a telken épülő szállodával lehetne...
A „vármegye“ úgynevezett főispánja és a kormányhivatal beosztottjai közösen imádkoznak. Ezek mennek
Hadházy Ákos Nagypénteken a farizeus papok propagandája által felheccelt nép Jézust küldte a keresztre a gyilkos Barabás helyett. Jézus a farizeusokat korábban rendszerint...
Demeter Szilárd: Ha úgy döntünk, megszűnhet a Sziget Fesztivál
A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója szerint bármikor keresztbe tehetnek a szervezőknek. ...
Miskolc. Hat családi animációs filmet nézhetnek meg az érdeklődők
Tavaszi Matiné 2023. április 7-9, 14-16, 21-23. Miskolc Művészetek Háza Uránia és Béke Art Moziterem A CINE-MIS Nonprofit Kft. az általa üzemeltetett Művészetek...
Tapolca-Görömböly átkötés. Ja, hogy a magyar emberek (balkáni viselkedési normákat követve) ezt nem tartják be
Tisztelt Szerkesztőség! A Miskolctapolca és Görömbölyt összekötő szilárd útburkolattal rendelkező közút/kerékpárút építése kapcsán több fórumon és egy-egy érintett személlyel is levelezésbe vagyok, Az...
A tehetségtelen humorista, Rokker húsvéti verse. Küldjél
A tehetségtelen humorista, Rokker húsvéti verse :”Gyere ki a hóra, húsvét virra-dóra, vedd elő a kölnit, meg a téli fölnit..” ...
Hadházy Ákos: Zoltán tegnap sunyi módon odalépett hozzám, közben fennhangon és szemtelenül óbégatott
Hadházy Ákos nrdsSpeoott39g1097hi157i610i7ó77m u582f2tf350h9079167lt8f.c5 · Ismerjék meg Zoltánt (Horváth), a készenléti rendőrség törzszászlósát. Zoltán tegnap sunyi módon odalépett hozzám, mikor megpróbáltuk megakadályozni a Várszínházat és...
A leghíresebb miskolci ügyvéd, Lichy doktor vette kezébe az ügyet. Iskolai mészárlásra készülő miskolci fiú
Az RTL Reggeli című műsorában Lichy József, a 17 éves fiú ügyvédje beszélt. Az ügyvéd szerint óriási jelentősége lesz annak, hogy mit mond...
Miskolc. Magyar haditudósító és hadifogoly alkotások, fotók, emlékek a II. világháborúból
Húsvéti nyitvatartás & kedvezmények a Herman Ottó Múzeumban április 7-én nagypénteken és április 8-án nagyszombaton a múzeum valamennyi kiállítóhelye a szokásos rendben, 9-17...
A magyar politikai elitből is divatdiktátorokat csinált a mesterséges intelligencia
A magyar politikai elitből is divatdiktátorokat csinált a mesterséges intelligencia.https://telex.hu/zacc/2023/04/05/balenciaga-mesterseges-intelligencia-meme-politika ...
Hogy a románok még egyszer sem álltak át. A nap
“Azt a tényt, hogy a 3. világháború még a kezdeti stádiumában jár, onnan lehet a legbiztosabban tudni, hogy a románok még egyszer sem...
Földre vitték Hadházyt a rendőrök, vérzik az arca
Miután a rendőrök elkezdték visszaépíteni a kordont a Karmelita kolostornál, Hadházy Ákos váratlanul nekivetette magát az egyiknek. Dulakodás alakult ki, Gelencsér Ferenc és...
Miskolci Egyetem. Varga Judit ment, Veres Pál maradt, Fükő elnök lett, a Slovnaft vezérigazgatója megérkezett
SZEMÉLYI VÁLTOZÁS AZ UNIVERSITAS MISKOLCINENSIS ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁBAN 2023. március 31. Személyi kérdésekről is döntött a Miskolci Egyetem fenntartója, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriuma...
Edelényi kórház. Kifosztotta szobatársait egy (50) éves nő
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 50 éves nő ellen kifosztás bűntette miatt, aki fekvőbetegként tartózkodott a kórházban, és amikor két betegtársa...
Orbán Viktor azt üzente
Orbán Viktor: kölniket feltölteni! Nagyhét keddjén Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést Orbán Viktor miniszterelnök, utalva a húsvéti locsolkodásra. ...
Ha a kormány betartja az ígéretét, egy fontos jogkört vehetnek el Varga Judittól
Megígérte a kormány, hogy hét év után végrehajtja a strasbourgi emberi jogi bíróság ítéletét, ami a titkos megfigyelések szabályozását érinti. A változtatás azzal...
Novák Katalin a svéd NATO-csatlakozás mellett van
A magyar parlamentben továbbra is „kemény vita” zajlik Svédország NATO-csatlakozásáról, nyilatkozta Novák Katalin hétfőn késő este a TRT World angol nyelvű török állami tévének. Március...
Elfújta a szél? Felborult egy kamion az M3-ason
Emőd térségében, az M3-as autópályán, a 151-es km-nél lévő M30-as autópálya csomópontjában, a Budapest felé vezető felhajtó ágon felborult egy kamion kedden a...
Ezek voltak a mobiltelefonnal készült legjobb fényképek
12. Mobile Photography Awards – Ezek voltak a mobiltelefonnal készült legjobb fényképek 23 • 04 • 03SZABÓ BENEDEK A Mobile Photography Awards célja,...
Miskolc. Megpróbált öngyilkos lenni a rendőrök láttán!
Miskolcon fogták el a csornai emberölés gyanúsítottját, aki megpróbált öngyilkos lenni a rendőrök láttán! Nem véletlenül menekült idáig, ugyanis megyénkben született a férfi....
Ötven diákkal akart végezni a miskolci fiú, aki a kihallgatásán tagadta, hogy lövöldözésre készül
A kamasz saját elmondása szerint saját magával is végezni akart a mészárlás után. A Terrorelhárítási Központ a múlt hét csütörtökön fogott el egy 17 éves...
Miskolc. Garantált városnézés a tetemvári temetőkbe
Mulandóságunk emlékei címmel indítja el soron következő tematikus városnézését a Tourinform Miskolc szombaton, április 8-án. A nagypénteki, húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó séta során a...
Szerencsen önkormányzati hölgyek 46 milliót sikkasztottak
Előkészítő ülést tart a Szerencsi Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a vádirat szerint egy borsodi település önkormányzatától rendszeres haszonszerzés végett mintegy...
Marlene Schiappa francia miniszter megjelent a Playboy magazin címlapján
Marlene Schiappa francia minisztert saját párttársai is támadják, miután megjelent a Playboy magazin címlapján Marlene Schiappa 2017 óta Franciaország első nemek közötti egyenlőségi...