Kategória: Kiemelt jobb
A nyugdíjak is túl magasak jelenleg. A nap
Inkább lenne egy faszán felújított Disney-jellegű diósgyőri várunk amit sosem fejeznek be, mint rendes fűtés és tanári fizetés az iskolákban. Az egészségügyből még...
No Image Available
A miskolci Földesen az ország szeme. A vacak ablakokon behúz az őszi hideg
Nyílt levelükben saját iskolájuk konkrét problémáit is felsorolták: „Matektanárunk, aki 18 évi középiskolai tanítás után lépett le idén, tavasszal még olimpikonokat nevelt,...
Ha nem tetszik a pénzünk brüsszeli ellopása, azonnal Huxit. A nap
Fideszes “értelmiségi” kommentelő hozzászólása “Nem kell cicózni. Ha nem tetszik a pénzünk brüsszeli ellopása, azonnal Huxit. Minden nyugati céget azonnal államosítani, abból kárpótolni...
A jövő héttől nem szállít üzemanyagot a MOL a kis benzinkutaknak
A MOL a jövő héten nem szállít üzemanyagot azoknak a kis kutaknak, amelyekkel most tavasszal a benzinárstop bevezetése után kötöttek szerződést – tudta meg...
FÁKLYÁS FELVONULÁSSAL TILTAKOZTAK A PEDAGÓGUSOK MISKOLCON IS
FÁKLYÁS FELVONULÁSSAL TILTAKOZTAK A PEDAGÓGUSOK MISKOLCON IS Tajthy Ákos/minap.hu A demonstráció végén a résztvevők együtt formálták meg a szolidaritás jelképét, a nyitott körben...
Nem éppen egy RTL-sorozattól vártuk volna, hogy rögtön az első öt percében a főhős eleresszen egy cigányozós poént, majd nem sokkal később ugyanő zsidózzon is egyet
Az RTL új sorozata bátran belemegy a vidéki Magyarország rázós témáiba, mindenekelőtt a cigányok ügyébe, és olyan szövegek is elhangzanak, melyekkel a tévében...
Lefújták a V4-találkozót a csehek és a lengyelek a magyar kormány oroszpolitikája miatt
A V4-ek házelnökeinek jövő péntekre tervezett pozsonyi találkozója elmarad, mert a cseh és a lengyel házelnök bojkottot jelentett be a magyar kormány oroszpolitikája...
Meghekkelték a miskolci fáklyás felvonulás Facebook eseményét – a szervezők feljelentést tesznek, a rendezvényt megtartják
Mindenkit sok szeretettel várnak, akik fontosnak érzik, hogy kiálljanak a magyar oktatás jövője és szabadsága mellett. ...
Miskolc. Veres Pálból előjött a matektanár
A miskolci Fidesz-KDNP-s képviselők vagy fel voltak mentve matematikából, vagy szándékosan hazudnak. Luxusbuszokról, luxusvacsorákról és luxus utazásokról beszélnek azt állítva, hogy ezekből ki...
Ma Miskolcon. A menet 2 irányból a Földes és a Herman Gimnáziumtól indul 17 órakor (előtte gyülekező, fáklyák kiosztása és meggyújtása), s jut el a Szent István térr
Több vidéki nagyvárossal egyetemben Miskolcon is tervezünk megmozdulást az országos sztrájknap, november 18. előestéjén, 17-én 17 órától. Az esemény szervezője a Miskolci Akciószövetség,...
Úgy nyert jogerősen a PestiSrácok Ács Dániel, a 444 újságírója ellen a Kúrián, hogy a Fidesz-közeli revolvermédium lejáratóanyaga kitalált sztorin alapult
Ács Dániel, a 444 újságírója a jó hírnevének megsértése miatt 1 millió forint sérelemdíjat követelt a PestiSrácoktól, miután 2020-ban ránézésre is nyilvánvaló hazugságokat...
A háború előtt operatőrként dolgozó, majd egy harmincfős egység parancsnokaként szolgáló Timofij pedig arról beszélt a HVG tudósítójának, hogyan tanult meg együtt élni a gyásszal
Ukrajna hatalmas árat fizetett, hogy elérje Herszon november 11-ei felszabadítását. A HVG tudósítójának a kijeviek arról is beszéltek, meghalni is képesek a „továbbrugdosott...
Deutsch Tamás: helytelen, lusta életmódot élek
Hatvan kérdést tett fel Deutsch Tamásnak a Mandiner, a Fidesz európai parlamenti képviselője ezúttal nemcsak a politikáról, hanem a magánéletéről is sokat elárult...
Miskolci gyökerek. A dzsessz zenét népszerűsíti gyerekeknek Miskolcon és a megyében a Jazzformers
Szalkay Dávid (képünkön)hangsúlyozta, a koncerteken megismertetik a gyerekekkel, hogy hogyan olvadtak össze az afrikai és amerikai zenei műfajok, miközben a történet során felbukkanó...
Cigándon nem, Miskolcon beüthet a sötétség
Cigándon nem spórolnak a közvilágításon, jelezte a boon.hu-nak OIáh Krisztián polgármester. Ugyanúgy működtetjük az utcai világítást, mint eddig. Azért döntöttünk így, mert így...
Igen. Sátoraljaújhely: És aranyat találtatok már?
Ez volt az egyik leggyakoribb kérdés, melyet a sátoraljaújhelyi Várhegy kutatása kapcsán az elmúlt 15 évben hallottunk, s rutinszerűen vágtuk rá, hogy nem....
Elfogyott a magyar munkás. Tömegesen érkeznek az ázsiai munkások, miután a kormány lazított a feltételeken
Egy csapat fiatal vendégmunkás sétál el minden reggel a Varga család portája előtt Hatvanban. A kisvárosban sok ukrán és mongol dolgozik, a koronavírus-járvány...
A kolozsvári szalonnából egy katonát fel is nyújtottak az arra kószáló E-3A AWACS gép főpilótájának. A hónap
Minek? A Kassát bombázó gép lőtte ki az önkioldóját az ukrán földön állomásozó orosz rakétának , amelyik titokban Putyin különítményeként mélységi felderítést végzett...
Életbevágó, hogy katonai támadásnak tekinti-e a NATO a Przewodówra hullott rakétákat
22:15-kor sajtótájékoztatót tartott Jacek Siewiera, a lengyel Nemzetbiztonsági Iroda vezetője. Azt mondta, Andrzej Duda elnök arról beszélt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral, hogy ellenőrzik, megindítható-e a NATO...
Leállt a Barátság. Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanács ülését
A Barátság kőolajvezeték leállása és a lengyelországi rakétabecsapódás miatt este nyolc órától rendkívüli ülés a Karmelitában. Cikkünk frissül! A Barátság kőolajvezeték leállása és a lengyelországi rakétabecsapódás...
Bréking. Orosz rakéták léphették át a NATO-tag Lengyelország határát, két ember meghalt
Orosz rakéták csapódtak be a NATO-tag Lengyelország területén, a határközeli Przewodów közelében. Két ember meghalt. A Guardian magas rangú amerikai hírszerzési forrásra hivatkozva...
No Image Available
A kannabisz elleni háború megbukott, vallják egyre többen
Miután Németország október végén bemutatta a felnőttek szabadidős kannabiszhasználat törvényessé tételére és szabályozására vonatkozó elképzeléseit – az Európai Unió nehéz helyzetbe került, mert Berlin első körben az...
KERÉKPÁRÚT KÖTI MAJD ÖSSZE MISKOLCOT ÉS FELSŐZSOLCÁT
Tajthy Ákos Az újonnan megépítendő szakasz tavaszra lehet készen, és ez csak egy a következő hónapokban megvalósuló négy kerékpárút közül. Badány Lajos, Veres...
No Image Available
Öngyilkos akart lenni a miskolci nagymama, de…Felvágta az ereit?
November 14-én 17 óra elött érkezett egy állampolgári bejelentés, miszerint egy miskolci asszony akar véget vetni az életének. A hozzátartozók észlelték a nagyanyjuk...
Kihirdették a büntető eljárási törvény módosítását
Ez az a jogszabály, amely az Európai Bizottsággal történő megegyezés érdekében kiterjeszti a korrupciós ügyekben az állampolgárok jogát a büntető eljárás kikényszerítésére, és...
Házkutatás Borsod megyében. C-2-es típusú ortopéd cipőt gyártották le, erre ugyanis a NEAK-tól 52 ezer forint támogatást lehet igényelni
A keddi akcióban nyolc megyében – Baranyában, Békésben, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Csongrád-Csanádban, Hajdú-Biharban, Nógrádban, Somogyban és Pest megyében, valamint a fővárosban – 45 helyszínen tartottak kutatásokat, többek...
Iskolát vált Pankotai Lili, a baloldal új, trágárkodó csillaga a„faszozós” slampoetry előadója
Pankotai Lili távozik a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumból – írta meg a Telex. A lapnak a diáklány azt írta, hogy igaz a hír, a körülményekről és...
Miskolc. Csak egy olyan mezőőr dolgozik a Miskolci Önkormányzati Rendészetnél, akinek van lova
Már a beszámoló kapcsán is elismerte Vincze Csaba, hogy „Nagyon nehéz lovas járőrszolgálat ellátására embert találni.” Ez azért jött elő, mert 2021 végére...
Takács Babett (Pécs) a legszebb fenék szalagot kapta meg
Augusztusban a szupercella veszély miatt elmaradt a Miss Bikini döntője Balatonboglári BBB Fesztiválon, viszont a Miss Hungary fotótáborában sikerült mégis megtartani a hajdúszoboszlói ...
Az ügyvédje szerint rendőr apját védve késelt a 15 éves kazincbarcikai fiú
Bő egy héttel ezelőtt Kazincbarcikán egy 15 éves fiú súlyos sérüléseket okozva megkéselte egy kortársát. A Blikk arról ír, hogy a fiú rendőr apját...
A Viktor névadója biztosan nem Orbán
Az Excalibur Army cseh fegyvergyártó direkt Ukrajna számára, a Shahed-136-os iráni gyártmányú orosz drónok ellen fejlesztett légvédelmi eszközt, ami tulajdonképpen Toyota pickupra szerelt,...
Már 21 Sparban lehet muncholni, és ez még csak a tesztüzem
Megállapodott a SPAR és Munch ételmentő: mostantól Budapest XI. kerületében, valamint Szegeden és Hódmezővásárhelyen több Sparban is kedvezményes áron juthatnak a vevők jó...
Film rajongó. Megpróbálta megölni a húgát, hogy a holttestével szexelhessen – letartóztatták
ujkelet.live Múlt hónapban letartóztattak egy kfar szavai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megpróbálta megölni a húgát, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen a holttestével, közölte vasárnap az...
A templomban, a plébánián, a hívek előtt titkolnia kell, hogy odahaza három gyerek és a párja várja
Titkolta családját a katolikus pap: A bűnöm az, hogy eddig húztam Polgár Róbert évek óta párhuzamos életet él, egyfajta tudathasadásos állapotban tengeti napjait:...
Három momentumos képviselő Kijevbe utazik az első magyar parlamenti delegációként
Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és parlamenti frakcióvezetője, Tompos Márton, frakcióvezető-helyettes és Bedő Dávid, a másik frakcióvezető-helyettes első magyar delegációként az orosz offenzíva...
Összeütközött két repülő a dallasi Air Show-n
????#Texas: Second video of the two planes colliding during an Air Show at Dallas Executive Airport. Possibly whole crew dead in both planes....
Lubics Szilvia jégre lép az Antarktiszon
Alighogy hazatért a Moab 240 terepversenyről Lubics Szilvia, máris új kihívás felé fordult, november végén indul a 250 kilométeres Antarktisz-ultrán, amelyen magyar versenyzőként...
Bezárnak a miskolci posták
Miskolcon kilenc postára kerül lakat a téli hónapokra, az intézkedés ellen tiltakoznak a Velünk a Város politikusai, a Jobbik pedig aláírásgyűjtésbe is kezdett...
Robotvezérelt gyártásba kezd egy miskolci cég, ex (DIGÉP) ágyúgyári melósokkal
A miskolci székhelyű Toolstyle Szerszám- és Alkatrészgyártó Kft. 119,26 millió uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban, amellyel elindulnak a robotvezérelt...
Az illetékes szervek fognak-e ahhoz Lillafüreden egy-két embert állomásoztatni, hogy időről időre intézkedjenek. A nap…
Márpedig parkoló nélkül maradnak az áldatlan állapotok Lillafüreden. A most kirakott tábla csak akkor ér valamit, ha szigorúan be is tartatják. Viszont kérdés,...
Diósgyőri vár. Csak az építők járnak jól. Kiss János menekül
minap.hu MI LESZ VELED, DIÓSGYŐRI VÁR? (VIDEÓVAL) Jármai Péter helyettes államtitkár levélben tájékoztatta az önkormányzatot arról, hogy Miskolc mégsem kapja meg a vár...
Lillafüredi parkolási gondok: a Közút lépett az ügyben, a Veres Huszárok és a rendőrség csak néz ki a fejéből
A közútkezelő szerint ők megtették, amit tudtak, parkolót az önkormányzatnak kell biztosítania, a közlekedési szabályok be nem tartásáért pedig a rendőségnek kell szankciókat...
A Sikolyhoz akarták ragasztani magukat klímaaktivisták, az őrök megakadályozták
Két klímaaktivista próbálta magát hozzáragasztani Edvard Munch híres A sikoly című festményéhez az oslói Nemzeti Múzeumban, de nem jártak sikerrel – közölte a...
Tiborcz István újabb cége kap milliárdos hitelt Mészáros Lőrinc bankjától
Tiborcz István egyik cége, a Tusculanum Hegyvidék Kft. 1,4 milliárd forint hitelt vett fel az MKB Banktól, ami Mészáros Lőrinc bankja – írja...
TikTok Bandi bajban. Betiltanák az amerikai republikánusok mert a Kínai Kommunista Párt befolyása alatt áll
Betiltanák a TikTokot az amerikai republikánusok VILÁG+ Az amerikai Kongresszus két republikánus tagja a TikTok közösségi oldal betiltását kezdeményezi az Egyesült Államokban a...
Hozéarmandó hagyd már abba, mert nyakon b@szlak. A hónap
Bevásárlóközpont, este fél nyolc, üveges szemű melósok, vörös szemű-elfolyt sminkű irodacicák, kétcekkeres anyukák, fejhangon visító gyerekek… Egyik 4 éves forma tavalybarnult gyerek a...
Grafikusok, videósok jelentkezését várja a GetTheTrollsOut projektet koordináló Media Diversity Institute
Pályázati felhívás kreatív alkotások elkészítésére „sokszínűség és vallás” témában! Grafikusok, videósok jelentkezését várja a GetTheTrollsOut projektet koordináló Media Diversity Institute. Pályázati határidő: november...
Miskolc. Éles lőszer a Vár fölött a Fényes- kőnél. Párat hoztam haza….Küldjél
Éles lőszereket talált olvasónk ...
Lemondott a jutalmáról a hajdúszoboszlói polgármester, hogy nyitva maradjon a koripálya
Fotó: Miskolci pénzek VÁROSI ÉLET+ A jégpálya üzemeltetését máskülönben csak korlátozott mértékben tudta volna biztosítani az önkormányzat. Nem veszi fel a képviselőtestület...
Magyarország lakossága Európában példátlan rekordidő alatt, mindössze 5-6 hónap alatt felrámolta 600.000 honfitársát marhavagonokba, és a halálba küldte őket. A nap
“Ezeket az arányokat és számokat kell figyelmesen nézegetnie mindenkinek, aki eddig nem értette, hogyan volt lehetséges, hogy Magyarország lakossága Európában példátlan rekordidő alatt,...
Elmúlt, oszt jól van – Egykori ózdi munkásnők visszaemlékeznek a szocialista ipar fellegvárára
Budapesten sok kisebb-nagyobb filmfesztivált rendeznek, amint hűvösödni kezd az idő, de a mi szívünk csücske az idén 19. alkalommal jelentkező Verzió. Talán nem olyan...
Mérget rá, hogy Miskolcon is sötét lesz
FELHATALMAZÁST KAPNAK AZ ÖNKORMÁNYZATOK A KÖZVILÁGÍTÁS KORLÁTOZÁSÁRA Felhatalmazást kapnak a települési önkormányzatok közgyűlései, hogy a település közvilágításának időtartamával, illetve mértékével kapcsolatos kérdéseket rendeletben...
Kiemelt vendég: Pakusza. Félpályás útlezárással demonstrál a Mi Hazánk Miskolcon
Félpályás útlezárással demonstrál a Mi Hazánk Miskolcon Miután hónapok óta hiába várjuk, hogy a konkrét javaslatainknak megfelelően ne a magyar néppel fizettesse meg...
TikTok Bandi leállítaná az álláshalmozásokat a Miskolcon, bezárná a Miskolci Naplót
A sportállások, tanácsnoki díjazások, felügyelőbizottsági tiszteletdíjak és a kreált pozíciók megszüntetésével éves szinten csaknem százmillió forint szabadítható fel a költségvetésben a Fidesz–KDNP számításai...
Gyilkosság történt Miskolc-Lyukóvölgyben
A miskolci bíróság elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, (képünkön) aki tavasszal halálra verte ismerősét. Egy férfi április 18-án egy Miskolc-Lyukóvölgyben lévő házban...
Miskolc. Rossz emlékek a fészekrakókról. Inzultálják az embereket, a lépcsőházakban végzik dolgukat
Novák Józsefné elmondta, hogy „Diósgyőrnek elege van a fészekrakókból és elege van abból is, hogy a megkérdezésük nélkül döntenek olyan kérdésekben, amit egyébként...
Hiába zuhan majd össze a komonizmus, a magyarok meghatározó gazdasági diadala az üzbég krumpli jóárasítása lesz. A nap
a valaki azt mondja nekem 1986-ban, amikor elkezdtem németet tanulni, hogy hiába zuhan majd össze a komonizmus, a magyarok meghatározó gazdasági diadala az...
Most jön el Putler Ideje. Érkezik a téli hideg
A legfrissebb előrejelzés szerint jelentősen megnövekedett egy északkelet felől érkező hidegbetörés kockázata – írja a Kiderül.hu. Jövő hét közepén a kontinens időjárását meghatározó hatalmas...
De ez senkinek nem fontos hír, még az Északhírnöknek sem, minden más hülyeség az igen! A nap kommentje
Miközben a viz közmű dolgozóinak szakszervezete Orbánhoz fordult, hogy béremelést kérjen a dolgozóinak. Azt is mondták, veszélyben van Magyarországon az ivóvíz ellátás. De...
A német kormánykoalíció keményebb fellépést sürget Magyarországgal szemben
Németország három kormánypártja arra sürgeti Olaf Scholz kancellárt, hogy „alaposan” vizsgálja meg Magyarország jogállamisági reformjait, és csak akkor támogassa a visszatartott uniós pénzek...
Miskolc. Padlón a lakásárak
Az ingatlan.com elemzéséből kiderül november elején a kínálati piacon mennyibe kerültek az eladásra váró lakóingatlanok (lakások, sor-, iker- és családi házak) Budapesten és...
Jeszenszky Zsolt: Ha az ember kuXvának áll, akkor bXXXni kell
Ha az ember k@rvának áll, akkor b@szni kell. És ezzel most nem Baranyi Krisztina esetleges korábbi vagy kiegészítő foglalkozására gondolok – vagy volt...
Nyuszet: decemberben 50 ezer forint egyösszegű kompenzációt a kisnyugdíjasoknak!
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) kérte a miniszterelnök intézkedését a nyugdíjak értékállandóságának megőrzése és az idősek súlyosbodó gondjainak enyhítése érdekében. Érdemi választ...
3,5 millió forintért tömték be a Tiszai aluljáróját. Korábban Mokrai Mihály reklamált…
Veres Pál sokat sejtető Facebook-bejegyzésével egyidőben körbekerítették a lepukkant aluljárólejáratot és rohammunkában leszedték a rozsdás „Üdvözöljük Miskolcon! táblát. Két nappal később a polgármester...
Sajt trappista tömb, rétesliszt, kenyér fehér, félbarna kenyér. Ezekre az élelmiszerekre kerülhet ársapka hamarosan
Hamarosan újabb élelmiszerekre kerülhet ársapka, ennek várható bejelentése a szerdai kormányinfó lesz. Ezek azok a termékek lehetnek, amelyeknek legalább 40 százalékkal emelkedett az áruk egy...
A miskolci fideszes képviselők mikor fognak tiltakozni debreceni társaik ellen?
Mikor fogadja el a valóságot a Fidesz Miskolcon? Debreceni társaik már megtették. Kíváncsian várjuk, hogy az energiaárak drasztikus növekedését figyelembe venni nem...