2018 A múlt köde. Torzít a rendőrség, ha fagyhalálról kérdezik
PUSZTAI LÁSZLÓ Ketten fagytak halálra az idén Borsod megyében – ez a megyei rendőr-főkapitányság válaszából derül ki, bár korábban az ORFK-n azt mondták,...
PUSZTAI LÁSZLÓ Ketten fagytak halálra az idén Borsod megyében – ez a megyei rendőr-főkapitányság válaszából derül ki, bár korábban az ORFK-n azt mondták,...
2024. jan. 6. 11.45 Hely Miskolc, Szinva terasz Vízkereszt napján, január 6-án Orosz Atanáz püspök a Szinva patak vizét szenteli meg Január 6-án,...
Két város, tíz fotó, darabonként egyetlen helyes válasz. Menni fog? A hajdúsági és a borsodi vármegyeszékhelyről válogattunk utcafotókat legújabb kvízünkhöz, melyet igyekeztünk olyanra...
Az öthetes kismacska végigutazhatta Borsod megye több települését Háromszáz kilométert utazott egy kismacska elbújva egy távolsági busz aljában néhány napja Borsodban. A sofőrnek...
Pataky Attila 50 éve az EDDA Művek frontembere, ennek apropóján a Story magazin szólaltatta meg az énekest. A 72 éves énekes azt mondja, a magány...
TUDOMÁNY+ Amerikai kutatók infravörös fény segítségével addig gerjesztették a daganatok megfestéséhez használt molekulákat, amíg azok szó szerint szét nem rázták a rákos sejteket....
Ez egy kb 20 évvel ez előtti légifelvétel! Azóta sokat bővült a két nagy víz, illetve a környezetükben is kisebb tavak jöttek létre!...
Náray Tamás gondolatai: „Már nagyon kevésszer mondok bármit is ruhákkal kapcsolatban, és most „a Kati” ruhája (Novák Katalin) miatt teszem, de csak azért,...
Hetedszer is a miskolci adventi villamos lett Európa legszebb ünnepi díszbe öltöztetett szerelvénye – írja a versenyt meghirdető MHD86.cz közlekedési magazin. Ezzel...
Csöbör Katalin itt van: Balatongyörök (Zala megye). · Kerti munka festői tájon ...
No Image Available
Elismerte a MÁV „A 94-es számú, Sajóecseg–Tornanádaska vonal 60 km/órás pályasebességű, azonban a pálya állapota miatt több szakaszon sebességkorlátozást kellett bevezetni a biztonság érdekében....
No Image Available
A 37-es számú főút 47. kilométerszelvényében történt baleset halálos kimenetelű volt, amelynek során további három személy is megsérült – tájékoztatta a boon.hu-t a Borsod-Abaúj-Zemplén...
Gazsi Zejnep Éva január elsején tizennégy óra huszonöt perckor született. A kis hölgy 51 centiméterrel és 3300 grammal érkezett. Édesanyjának ő az első gyermeke....
Nem mindennapi jelenetnek lehettek tanúi azok, akik kedd este az ATV Csatt című műsorát választották a tévében. A két részből álló politikai vitaműsort...
Szent-Györgyi Albertről a legbelsőbb, személyiségét is érintő jelentéseket régi tanítványa, Straub F. Brunó adta – írja az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Straub még...
No Image Available
Figyelmeztető lövésekkel állítottak meg az ukrán határőrök 12 határsértőt kedden az ukrán–magyar zöldhatáron – írja a Kárpáti Igaz Szó az Ukrán Állami Határőrszolgálatra hivatkozva. A lap...
Nagy érdeklődésre számot tartó előadással kezdi az új évet a Miskolci Zsidó Múzeum baráti köre – 2024. január 9-én kedden délután 16 órától Markovics Zsolt...
No Image Available
Az állami média szerint legalább 103 ember meghalt két robbantásos merényletben az iráni Forradalmi Gárda tábornokának, Kasszem Szulejmaninak a sírja közelében, meggyilkolásának negyedik évfordulóján, írja...
Zámbó Jimmy a magyar popszakma egyik legsikeresebb énekese halálának évfordulóján tartottak megemlékezést a csepeli temetőben. A családtagok, barátok, rajongók között ott volt többek...
Hivatalos Rivotril reklámspot Ez már evolúciós probléma. Amelyik állatfaj képtelen gondkoskodni magáról, képtelen közösen megfelelő döntéseket hozni, képtelen alkalmazkodni a környezetéhez, és a...
A kazincbarcikai körforgalomban történt eset sokakat megdöbbentett, a Volánbusz Zrt. még az ittasságot is vizsgálta. A buszvezetővel szemben a munkáltató azonnali, rendkívüli ittasságvizsgálatot...
. Ezzel a fejszével okozott sérülést a mentőautónak (Fotó: Police.hu) Egy 36 éves férfi rátámadt az őt és ismerősét ellátó mentőszolgálat munkatársaira, illetve a...
Pedig Veres átlátható Városházát igért! Hol fognak lakni a Miskolcra érkező ázsiai vendégmunkások? Tisztelettel eszakhirnok.com 2023. dec. 22., P 7:17 (12 nappal ezelőtt)...
Átmenetileg bezárt az eplényi síközpont, mert a pályák nem alkalmasak síelésre és snowboardozásra – közölte a Síaréna Vibe Park a Facebook-oldalán hétfőn. A síközpontot terveik...
Miskolc a „Társadalmi együttműködés erősítése Lyukóvölgyben” című projektben, konzorciumi partnerként vett részt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi...
Alpolgármesterként nem csinált semmit. A biztonság kedvéért a körzetében sem csinált semmit. ...
A Borsodi Zóna készített csodálatos fényképet a Magas-Tátra hófödte csúcsairól, amelyek a tiszta időjárásnak köszönhetően ismét megmutatták magukat. A Magas-Tátra csipkés vonulatai mindig...
Ormánság-Mecsek Több mint négyszáz millió forintból fejlesztették a kerékpáros kapcsolatot a horvát határszélen fekvő, ORMÁNSÁGI SELLYE ÉS A MECSEK KÖZÖTT. A beruházás...
A The Guardian értesülése szerint a nyugat-ausztráliai legfelsőbb bíróság jóváhagyta, hogy egy 62 éves nő spermát szerezhessen elhunyt férjétől, posztumusz megtermékenyítés céljából. Azonban annak érdekében,...
2023 után nem javul, de talán nem is romlik tovább a nyugdíjasok helyzete 2024-ben – mondta el Simonovits András közgazdász a Népszavának. Szerinte...
Ez az új netes őrület: Alkossuk újra a régi fotókat! Majoros Hajnalka és Tápai Szabina is újraalkotta a legkedvesebb családi fotóját Az együtt...
Malm a How to Blow Up a Pipeline (Hogyan robbantsunk fel egy olajvezetéket) című könyvben egyszerre bírálja a klímaaktivizmust túlzott pacifizmusa miatt és...
Belelapoztam, beleolvastam, úgy maradtam. Ahogy mondani szokás: nem bírtam letenni. Kiderült, hogy ezt konkrétan nekem találták ki. Hogy erre van szükségem. Életem különböző...
Január elsejével bért emel az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. is, a munkatársak többek közt az értékesítés és logisztika területén, és az irodai munkakörökben is...
“Itt nővérként havi 200 ezer forintot lehet keresni azzal, hogy egész nap betegeket takarít. Ott meg másfél milliót” – zárja rövidre. Beszélgetés a...
No Image Available
Az amerikai mintára kialakított, hungarikumnak is besorolt hazai védőnői rendszer egyre komolyabb szervezeti és finanszírozási anomáliákkal küzdött a korábbi években. Idén nyáron államosították...
Más nemzet tagjai ilyenkor gyűjtést szerveznek a bajbajutott társuknak. Nálunk meg lekurvázzák. Kell ehhez kommentár. Vivát óriás plakátos gyűlöletkampányok!!! ...
2024. január 1-jén egy új kormányrendelet lépett életbe (271/2023. (VI.29.)) mely kötelezővé teszi a környezetvédelmi biztosítás megkötését a hulladékgazdálkodó és -termelő gazdálkodó szervezetek számára....
Az orosz légierő moszkvai idő szerint kedd reggel kilenc óra körül tévedésből egy orosz falut kezdett bombázni. Az erről szóló közleményben azt írták,...
A főigazgató bajtárs egyértelművé tette számunkra, hogy bármelyik mentőegység bármikor távolabbi területre, leginkább Budapestre vezényelhető – erről értesítette kollégáit egy megyei vezető mentőtiszt...
Nem értem mi a baja a kommentelőknek. Nem szűnik meg az sma szűrés lehetősége, csak nem jár automatikusan minden plebeiusnak. A patriciusok meg...
De jó,hogy nem nekem kellett leírni! Boldogabb, gondtalanabb lesz bárki is,ha ismét Miskolcnak sikerül a legtöbb szavazót aktivizálni? Lyukóban ezáltal lesz központi fűtés...
Seggrészegen karácsonyfának nekiesés, ledöntés, magyarázkodás, szégyenkezés, csodálkozás, hogy megint egy sz@r év elkezdődés. Puzsér Róbert Facebook „Virslizés, lencsézés, fingás, petárdázás, rémült állat riogatás,...
Kudlik Júlia is feltűnt a Duna TV díjátadóján! A legendás tévés ősszel részt vett a komáromi Kikötő Polgári Szalon rendezvényén, ahol elmondta, hogy...
Szeretem mikor írnak valamiről konkrétumok nélkül. Legalább egy linket adnál hozzá,hogy érthető legyen,mert ez így egy nagy semmi te firkász ...
No Image Available
1. A villánykövesdi medihotel Tavaly végre kiderült, amit 2018 óta hiába próbáltunk megtudni a soha be nem fejezett villánykövesdi medihotelről. A közérdekű adatigényléseinkre...
. Nem érhető el a kormánypárti Mediaworkshöz tartozó Origo sem. Az oldal 503-as hibajelzést ad jelenleg. Nem érhetők el a Mediaworks egyéb lapjai, például a haon.hu, a...
Krisztián erről a közösségi médiában. “Sajnos nagyon sok olyan sofőr van aki nincs tisztában a kresszel, de könyörgöm, neki legalább 2x kellett vizsgáznia....
Novák Katalin a szokásos közhelyek után váratlan fordulattal zárta. „Bízunk a tehetségben, a szorgalomban, a kegyelemben” – emelte ki a köztársasági elnök, aki...
„Miniszterelnöki csúcstalálkozó az Operaház legtetején! 50 méter magasra tette a szilveszteréjjel a lécet, tűzijátékot meglesni indultunk a Denevér-előadás végeztével, a pénzügyminiszter is velünk...
Mobilapplikációban vásárolt MVK bérlettel 30 napig díjmentes a TIER rollerek feloldása. A kedvezmény bárki számára elérhető, aki mobiljegy applikációban (Mobiljegy, Simple, Voxpay stb.) 2024....
Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke és frakcióvezető-helyettese MIÉP-emléktalálkozót szervez – jelentette be közösségi oldalán kedden a politikus. Az eseményre január 6-án...
Mi a baj Mátéka? Dobott Levike? Elvitte a fényképeit is? ...
Nincs minden veszve abban az országban, ahol tüntetést szerveznek a művészettörténet oktatásának megtartásáért. Boldog, tüntetésekben gazdag új esztendőt! ...
A fővárosba, a Sándor palotába kapott meghívást Lehoczki László és Hope nevű kutyája, hogy együtt köszöntsék a köztársasági elnökkel az új évet és részt vegyenek az arról készült tévéfelvételen....
ByeAlex közösségi oldalán jelentette be csütörtökön, hogy 2024. január 3-án, szerdán jelenik meg az Egy se sláger című EP-je, négy új dallal. Alig várom, hogy megjelenjen...
A lakosság kezdeményezte. Mind a négy terület az úgynevezett sárga zónás parkolóövezetbe fog tartozni. Összesen 9 parkolóóra beszerzése vált szükségessé a fizető parkolókat...
Nyomjuk meg, még egyetlen napig szavazhatunk a miskolci adventi villamosra Fotó: 2003 Archív Az MVK Facebook-posztja szerint az idei szavazáson nyolc ország huszonnyolc villamosa versenyez...
Változik az egyetemi felvételi rendszer és a tanárok szerződése is. Változik az üzemanyagok jövedéki adója, valamint a Széchenyi Kártya Programban már elektromos autóra...
39 éve, 1879-ben ezen a napon, január 1-jén született a borsod megyei Tolcsván Fried Vilmos, aki később a világ egyik legnagyobb filmipari legendájává...
„Nálunk az utóbbit kiváltotta az, hogy már egy fél éve egy idősotthonban önkénteskedtem Marie-val, és az ott készült felvételek alapján eredményesnek nyilvánították a...
A stand-up comedy angolszász hagyományokra épülő 20. század közepi találmány, amely az 1900-as évek elején az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a vaudeville (kabaré,...
No Image Available
Így élnek Magyarországon a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Öt év gyári munkásként Fülöp-szigeteken, három év Japánban és most ismét gyári munkásként, Magyarországon A Világgazdaságnak ez a...