Bízom benne, hogy amikor Ők lesznek nyugdíjasok. A nap
Tisztelt megyei és városi vezetők! Néhány éve a sajtónapi ünnepségre még meghívták a nyugdíjas újságíró kollégákat! Már nagyon kevesen vagyunk, sőt többségünk nem...
Tisztelt megyei és városi vezetők! Néhány éve a sajtónapi ünnepségre még meghívták a nyugdíjas újságíró kollégákat! Már nagyon kevesen vagyunk, sőt többségünk nem...
A vidrát egy mezőnagymihályi természetbúvár a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben, a Csincse-patakban kapta kameravégre. Valódi ajándék ez az idei víz világnapja alkalmából. Farkas Kornélia, aki a...
Súlyos visszaélésnek nevezik, amit a volt miniszter csinál, és arról is beszámolnak, hogy Balog olyan válságot okozott az egyházban, ami miatt keresztelőket mondanak...
No Image Available
photo_camera Fotó: Sándor-palota/Érdi Róbert/MTI/MTVA Sulyok Tamás első külföldi útja köztársasági elnökként Andrzej Duda lengyel elnökhöz vezetett, akárcsak elődjéé. De míg Novák Katalin putyinozással és szovjetezéssel igyekezett visszanyerni...
photo_camera Fotó: OLGA MALTSEVA/AFP Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a legalább 40 ember életét követelő moszkvai terrortámadásért – jelenti a Reuters a terrorszervezet Telegram-csatornájára...
Március 8-án kerestük egy számon Varga Juditot, volt igazságügyi minisztert, Magyar Péter exfeleségét. Aznap írtam neki egy üzenetet, amelyben találkozót kértem tőle, később...
No Image Available
Horváth Csaba LászlóBicsák Boglárka 2022. 11. 16. 10:27 Feldúltan utasította el kérdéseinket Balmazújváros öt év börtönbüntetésre ítélt volt polgármestere, akit arról próbáltunk megkérdezni...
Magyar Péter korábban azt állította, hogy már fél évvel előre figyelmeztették a fideszes államtitkárt, de a lehallgatási jegyzőkönyvekkel egybevágó friss információk alapján inkább...
Ha baloldal bukik Miskolcon, abban nagy rész lesz a Dayka átkötéssel kapcsolatos bénázás sorozatnak. Bár ritkán kerül szóba, Veres Pál a Kriza korszak...
Az első tavaszi hosszú hétvége alatt beindult az idei turisztikai jellegű kerékpáros forgalom az országban. A Magyar Közút kezelésében lévő kerékpárutakon elhelyezett mérőhelyek...
Dőlnek a csontvázak a szekrényből: tízmilliós végkielégítések, milliárdos adósság Miskolcon PUSZTAI LÁSZLÓ 2020. FEBRUÁR 11. KIS-MAGYARORSZÁG A tavaly októberi ellenzéki győzelem után Miskolcon...
SZAJKI BÁLINT / 24.HU Szerinte az, aki az ügyészség közleményét kiadta, egy másik meghallgatáson ült. Magyar Pétert a nyomozó főügyészség szerdára idézte be tanúként....
Napokon belül 4 milliót fog kapni a miskolci Önkormányzat a Mészáros féle sajtó holdingtól egy bukott per miatt-tájékoztatta az eszakhirnok.com-t a miskolci jegyző. Írd kommentben,...
Sulyok Tamás nem mond igazat, mikor azt állítja, hogy rokoni kapcsolat fűzi az egykori kisgazda politikushoz, Sulyok Dezsőhöz, írja a Népszava. A köztársasági elnök...
Fotó: Alsózsolca Átírhatja a magyar akkuipari álmot az Európai Unió új adatszolgáltatási rendelete, ami végigkövetné az előállítás teljes folyamatát, így a kínai gyártók...
Városház közeli szaunákban azt beszélik, hogy Simon Gábort leporolják és ő lesz a baloldal miskolci polgármesterjelöltje. Ennek leginkább Hollósy Madár Bandi örülhet, mert...
Egy új sport, egy új képesség vagy egy új egyéni teljesítmény – ezt is jelentheti a kötelező tesióra. Ahhoz azonban, hogy ez így...
Az amerikaiak Edi Rama albán miniszterelnökkel is találkoztak, Ráma a kép jobb oldalán, Jared Kushner, Richard Grenell és Ivanka Trump a kép bal...
A Hotnews.ro portálnak név nélkül nyilatkozó szakemberek azt mondják, hogy még ezen a héten sor kerülhet az útszakasz felavatására, nyilatkozatuk szerint pénteken vagy...
Eladó egy vadonatúj, eladásra gyártott kishajó (motoros, önjáró úszóház), teljes berendezéssel, 2028-ig érvényes hajólevéllel. Modern felszereltség, kényelmes pihenés 6 fő számára, úszótestbe épített...
A lengyelek és a csehek fegyvert és lőszert is küldenének Kijevnek, Magyarország és Szlovákia viszont kizárólag humanitárius segítséget nyújt az ukránoknak. Háború Ukrajnában...
Egyedülálló képzéssel segíti a betegeket ápolók munkáját a Johannita Segítő Szolgálat Megkapta a svéd királyné által alapított Stiftelsen Silviahemmet akkreditációját a Sztehlo Gábor Evangélikus...
Egy „amerikai színésznek” utalta tovább azokat a milliókat, amiket hol vállalkozás indításához, hol a parókia tetőszerkezetének a cseréjére kért el az ismerőseitől. Nem ismerte...
Szopkó Tibor alpolgármester a Barlangfürdő előtt beszélt csütörtökön. – A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai elfogulatlan, objektív mérések. Ezek alapján nemhogy bajban lenne...
No Image Available
2023. dec. 22. Tisztelt Sajtó! (Miskolci városháza) Hol fognak lakni a Miskolcra érkező ázsiai vendégmunkások? Tisztelettel eszakhirnok.com jan. 3., Tisztelt Pannonjob! Milyen...
Autoliv Kft. – Sztrájk után A Vasas helyi alapszervezete a meghirdetettek szerint, 13 és 15 óra között megtartotta a két órás figyelmeztető...
Elolvastam a cikkeket, de mint akinek soha nem volt elég pénze, nem értek egyet a márkás ruhákkal, sem azzal, hogy turkálókban vásároljam meg...
Már régen már nem Nyikes Zita a kommunikációs főnök, de még mindig az ő neve szerepel az egyetem honlapján. Voltak kérdések is. Válasz...
No Image Available
A Kínába szóló ösztöndíj-lehetőségekről és kapcsolatokról tart tájékoztatókat a Miskolci Egyetemen a Konfuciusz Intézet. A „Kína vonzásában” elnevezésű program először a Bölcsészet- és...
Elkészülhetett a tanárképzés átalakításának terve, amely szerint a Nemzetközi Közszolgálati Egyetemen (NKE) létrejönne egy elitpedagógus-képzés az elit gyerekeit tanítóknak, míg a többi gyereket...
A Fővárosi Törvényszék elsőfokon két perben is úgy ítélt, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) alapjogsértő módon vizsgálta, hogy sérültek-e a...
Szerdán este kigyulladt egy munkagépek szállítására alkalmas tréler pótkocsija az M3-as autópályán Gyöngyös közelében. A katasztrófavédelem akkor azt írta, a nagy füst miatt le kellett...
Ejnye kedves toca! Fidesz jelöltként pont egy baloldalitól kell plagizálni? Sokan megbuktak már a másoktól másolt értekezéseken, kampányjelszavak azonban szabadon lopkodhatók, de aki...
Pláne ha Alaxai doktor is ott van. A BOKIK szerdán tartotta LXVII. Küldöttgyűlését a Népkerti Vigadóban. A rendezvényen köszöntőt mondott dr. Alakszai Zoltán főispán és Kamarai megújulás...
A mai napon nyitott volna meg a megyeszékhely legújabb divatüzlete a volt Mese Cukrászda helyén, a Plazma Center épületében. A hatalmas érdeklődés ellenére...
drukkolok, hogy baloghpáter még sokáig pusztítsa a refkóegyházat! hajrá zolipespek! nehagyd magad! hajrá! ...
Elindult Ukrajnába az unió 50 milliárd eurója, amit a nemzeti konzultáció leszavazott Orbán Viktor pedig megszavazott ...
A NER helyi kiskirályai a „falusi turizmus” jegyében sorra építik közpénzből a vendégházakat. Öt év után magánosítják. ...
Kocsis akkorát lendített, hogy bevigye az orbáni értelemben vett kokit, sallert és nem baráti tarkón legyintést, hogy mint egy klasszikus börleszkben, oda ütött,...
A Mandiner szerdán beszámolt róla, hogy két korrupciós ügyben, a Völner-Schadl-ügyet érintő két témában hallgatták ki a nyomozó ügyészek Magyar Pétert szerda délelőtt. Varga Judit...
Kevesebb, mint egy hete van Trumpnak kifizetni a bíróság által megszabott összeget, vagy a demokrata főügyész lefoglalhatja ingatlanjait, sőt a törvény értelmében még...
Hálapénz elfogadása miatt ítéltek el egy debreceni orvost EGÉSZSÉGÜGY+ Az ítélet nem jogerős. 2021. október 1. és 2022. január 28. között négy alkalommal...
Az Encsi Járásbíróság ítéltet hozott annak a lelkésznőnek az ügyében, akivel szemben csalás minősített esete miatt indult büntetőeljárás. A bíróság által megállapított tényállás...
RÁBA Judit Kapcsolgatások Unom. Kegyelem. Pedofil. Kegyelem. Pedofil. Kegyelem. Pedofil. Kegyelem. Kifogy az elem. Pedofil. Kegyelem. Pedofil. ATV 17. ATV 18. ATV 19....
Az egyik közlekedési csoportban Vida S. József figyelmeztette az arra haladókat, hogy kamion száguld szemben a forgalommal. Ez a mutatvány úgy sikerülhetett, hogy Sajószentpéternél...
Az Északhírnök oldala ma kért tartózkodási helyet, másképp nem engedte megnyitni az oldalt. Azóta tele van hirdetésekkel, főleg Tóth-Szántai József és hasonlók. Mit...
No Image Available
Gőzerővel ráfordult a kormány Tokajra, újabb milliárdokat kapott a pezsgőkirály MOHOS MÁRTON / 24.HU Kreinbacher József Több mint 10 milliárd forintot osztott ki...
Kiöltözött, mint Szaros Pesta Jézus nevenapján! („Kevés olyan rejtélyes mondat van a magyar nyelvben, mint az a mondás, hogy xy kiöltözött, mint Szaros...
Az Északtervesek már 1989-től, ha nem hamarabbtól Thaiföldre jártak szexelni. Ott is a magyarok vannak Fotó: Toca hirdetés ...
Az AirAsia Budapest és Bangkok közvetlen járatot indít 2024 őszén, miután 2023-ban az egy évvel korábbihoz képest megduplázódott a turisták száma Thaiföld és Magyarország között – számolt be róla Szijjártó...
Ellentmondásos hírek érkeznek Veres Pál további sorsáról. Van aki úgy tudja, hogy már a színpadról való könnyed lelépést gyakorolja, más források szerint nem....
Legújabb videójában az „agresszor vagy megmentő” dilemma mellett arról is beszélt Pottyondy Edina, hogy miért élte meg „a legszövevényesebb médiaélménynek” az elmúlt napok...
DUSZA ERIKA PUSZTAI LÁSZLÓ 2024. MÁRCIUS 19. KIS-MAGYARORSZÁG Beáll a Miskolc polgármesteri posztjáért „civilként” induló rádióriporter, Tóth-Szántai József mögé – jelentette be a...
Kiütötte a korábbi első helyezett Lyukót a Tetemvár a Hol van a Legnagyobb Szemétdomb Miskolcon versenyen. A belvárosban található szeméttelep, értékes pontokat húzott...
Az exminiszter volt férjére, a politikussá avanzsált Magyar Péterre és a kettejük veszekedéséről készült rendőrségi jelentés hírére reagált a sokatmondó poszttal. De mik...
Eredeti szakmája matematikus. Ma az ELTE Pszichológiai Intézetének professzora . Észjárások, Mindenki másképp egyforma, A pénz evolúciója, Az érzelmek logikája, A...
No Image Available
Az élelmiszermentő szolgáltatás a nyár elejére várhatóan az összes üzletben működik majd. Áprilistól a Munch szolgáltatása is bekerül az Auchan élelmiszermentő folyamatába...
Pár nappal ezelőtt bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy Miskolcon, egy Hajós Alfréd utcai társasház erkélyéről valaki lövéseket adott le a környék madaraira. Ezt...
Handelsblatt: Orbán Trumpra teszi fel minden kártyáját LAPSZEMLE+ Orbánnak messzire kell utaznia, ha barátokat kíván meglátogatni. A magyar miniszterelnök tökéletesen elszigetelődött Nyugaton,...
Egy miskolci férfi végzetes lépésre szánta el magát az otthonában – erről szólt az a bejelentés, ami 2024. március 18-án 17 óra 23...
Szabados Gábor és Némethi Lajos kötetét mutatták be A miskolci születésű szerzők műve pillanatfelvételeket tár elénk az életünkről, a mai magyar rögvalóságról. Némethi...
A Hírnök a Hunnia elmeosztály szereplőit védi. ...
Románia lesz a NATO éltanulója Elkezdődött a konstancai Mihail Kogălniceanu NATO-támaszpont bővítése: végleges formájában akár tízezer katonának otthont adhat. Veress Csongor BalázsSzerző követése...
Valójában Varga Judit igazságügyi miniszter gimnáziumi osztálytársa Raisz Anikó rúgta ki a két meteorológust. 2022.08.23 Hétfőn este villámcsapásként érkezett a...
Fotók. Archív Fotó: Mandiner/Földházi Árpád Amikor Magyar Péter előállt a hétvégi Facebook-posztjával, Dezső András cikke még messze nem volt kész abban a bizonyos, nagy...