Látványosan Csöbör Katalin mellett kampányolt, bár pártatlannak kellene lennie
Megkérdeztük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát
Tisztelt Sajtó!
Milyen etikai, egyéb (fegyelmi?) eljárás indult Bihall Tamás (BOKIK) vezető ellen korábban?
Tisztelettel
30 2600 871

3 Responses
A kamara veztése elárulta az elmúlt évek során a vállalkozókat, kiszolgálta a regnáló hatalmat.
A kamara köztestület, nem politizálhat, mégis ez történt ezerrel, ide számítva az országos elnököt Nagy Eleket is, aki elsőnek lépett be Orbán DPK politikai szervezetébe, persze csak mint magánszemély, majd együtt üzletelt Nagy Mártonnal, persze szigorúan csak a vállalkozók érdekében.
Bihallról köztudott, hogy mindig a politikai széljárás irányba működik, de persze előszerettel vádol más kamarai tagokat politizálással.
Lesz ezekre dolgokra is figyelme az új hatalomnak. Biztosak lehetnek benne az urak!
Bihall egyes információk szerint a kamara által nyújtott felügyelőbizottsági, igazgatósági és egyéb ilyen-olyan státuszából adódóan százmillió forintot is meghaladó juttatást vehetett fel az elnöki éveiben. Mint a Magyar Iparkamara alelnöke, sok jó kis lepattanó lehetőséget kapott Parragtól.
Szegény Miskolc. Vannak ezek a megkerülhetetlen emberek. A város meg egyre pusztul. Vajon elképzelhető, hogy nincs kapcsolat?